Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 109 Az a körülmény tehát, hogy Z. a követelését a rendes bíróság előtt kifejezetten cselédbér címén érvényesítette, a hatáskör kérdésének elbírálásánál közömbös. A házi cselédnek az 1876 : XIII. t.-c. 1. §-ában foglalt fogalommeghatározásából következik, hogy a cselédszerződés­nek nem törvényes kelléke ugyan az, hogy a bér összegét a felek előre megállapítsák, de törvényes kelléke a felek meg­állapodása abban, hogy a cselédszolgálatra szerződő egyént általában, bár összegszerűen meg nem határozott, mégis bizo­nyos szolgálati időhöz mért ellenérték illeti meg. Z. felperes mind a keresetében — mind a panaszában egyaránt — azt adta elő, hogy néhai X. Y. plébánosnál ennek elhunytáig mint gazdaasszony állott alkalmazásban, azonban a szolgálataiért ellenértéket nem kapott és a plébános csak igérte a fizetést, helyesebben azt, hogy a vagyonát végrende­letileg reá fogja hagyni. Már ebből az előadásból is kitűnik, hogy a felperes és munkaadója között sem a szolgálati idő tartamára, sem a szol­gálati viszony felmondási idővel korlátozására nézve, sem pedig a felperes fizetése tekintetében megállapodás nem jött létre és a felperes a szolgálati idő tartama alatt (6 éven át) fizetésben nem is részesült, hanem csak arra nézve kapott ígé­retet, hogy munkaadója őt végrendeleti juttatásban fogja részesíteni. Ezek szerint tehát a felperes és az alperesek jogelődje sem a szolgálati idő tartamára, sem valamely határozott időhöz mért bérre nézve meg nem állapodván, a jelen esetben a cse­lédszerződés törvényes kellékei hiányzanak. Az a körülmény, hogy néhai X. Y. a felperes szolgálatai­nak meg jutalmazását végrendeleti juttatás útján helyezte kilátásba, — tekintve, hogy a szolgálati idővel határozott vi­szonyban nem álló jutalom, nem bér — nem pótolhatja a meg­állapodásnak, mint cselédszerződésnek eredeti kellékhiányát. A kifejtettekhez képest tehát a felperes, mint munka­vállaló és az alperesek jogelődje, mint munkaadó között fenn­állott jogviszony (házi) cselédszerződésen alapuló jogviszony­nak nem tekinthető, a felperes által a munkálataiért követelt ellenérték nem (házi) cselédbér, hanem a közigazgatási ható-

Next

/
Thumbnails
Contents