Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)

158 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK hogy bérét hónapról-hónapra takarékpénztárba fizeti be ahe­lyett, hogy azt kezeihez részletekben kiadná; nemkülönben ab­ból, hogy az alperes a felperes részére cselédkönyvet váltott és őt, mint házi cselédjét a pécsi m. kii', államrendőrség bejelentő hivatalánál be-, majd távozásakor kijelentette s ugyanakkor a cselédkönyvnek a bérről szóló rovatába ruházaton felül 700 K összeget jegyzett be, a kir. járásbíróság helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a felperes az alpereshez háztartás körüli személyes és folytonos szolgálatok teljesítésére egy hó­napnál nem rövidebb időre bérért, vagyis házi cselédnek szer­ződött. Minthogy pedig házi cselédnek a megszolgált időre járó bér iránt támasztott igénye a Hatásköri Bíróság állandó gya­korlata szerint nem kártérítési, hanem szerződés teljesítésére irányuló bérkövetelés, továbbá minthogy házi cselédek bérköve­telésének elbírálása az 1876:XIII. t.-c. 115. §-a értelmében te­kintet nélkül a követelés összegére, a közigazgatási hatóság ki­zárólagos hatáskörébe tartozik; és ezen a hatáskörön nem vál­toztat az sem, ha a bér mértéke akár a szolgálat egész tarta­mára, akár csupán a szolgálati időnek egy részére nem lett volna meghatározva, mert az idézett törvény 1. §-ából kitetszően (mint a Fejben). Mindezeknél fogva a jelen ügyben egyfelől a m. kir. államrendőrség pécsi kapitánysága és Pécs sz. kir. város tanácsa, mint közigazgatási hatóságok, másfelől a pécsi kii', járásbíróság, mint rendes bíróság között felmerült nemleges hatásköri összeütközést a rendelkezp rész értelmében kellett megszüntetni. (1930. okt. 18. — 1930. Hl». 26.) 68. Házi es eléd szerző d-snek nem tekinthető megállapodás, amely jövőbeli bizonytalan eseménytől teszi a szerződés érvényét íüg­g ő v é. Az olyan megállapodás, amely jövőbeli bizonytalan ese­ménytől — adott esetben az ápolt beteg felgyógyulásától, illetve elhalálozásától, mint napok, hetek, vagy hónapok számá­ban magyarázati szabállyal előre ki nem fejezhető körülmény-

Next

/
Thumbnails
Contents