Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 57 Az ilyen értelemben felfogott nemleges hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóságok hatáskörének a megállapításával kellett megszüntetni. Általános szabály ugyanis, hogy a közigazgatási hatóságok határozatait rendszerint a közigazgatási hatóságok hajtják végre és a végrehajtás az 1881. évi LX. tc. 1. §-ának h), illetve az 1912. évi LIV. tc. 31. §-ának 7. pontja szerint csak kifejezett rendelkezés esetén tartozik a rendes bíróságokhoz. Ilyen értelmű jogszabály hiányában tehát a rendelkező rész szerint kellett határozni. . 4. Közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik annak a kérelemnek az elintézése, hogy a román betörés alkalmával bekövetkezett menekülés közben a községi elöljáróság által gazdátlannak felfogott és kormánybiztosi intézkedés alapján elárverezett állat közigazgatási letétben levő árverési vételára az állat volt tulajdonosának utaltassék ki. Az 1894. évi XII. tc. 105. §-ának utolsóelőtti bekezdésé­ben megállapított az az eljárás, amely szerint az árverési vételárból fennmaradó összeget a közigazgatási hatóság utalja ki az állat jelentkező tulajdonosának: a közigazgatási hatóság által elárverezett gazdátlan állatok közigazgatási letétben levő árverési vételárára nézve általános szabályt képez, tekintet nélkül arra, hogy a hatóság kihágási eljárás során vagy más módon jutott-e az állathoz, tehát akkor is, ha menekülés közben gazdátlanul felfogott állatokról van szó. A közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik annak az előzetes kérdésnek az eldöntése is, hogy a folyamodó valóban az állat tulajdonosa volt-e. Nincs oly jogszabály, amely szerint a polgári bíróság peren kívül közigazgatási intézkedés céljaira bizonyítási eljárást lenne köteles lefolytatni és a közigazgatási intézke­désnél számbajövő előkérdést a saját hatáskörében előze­tesen eldönteni. Hogy a közigazgatási eljárásban esetleg a bizonyítás nem minden módja nyerhet alkalmazást, a köz­igazgatási hatóság hatáskörét meg nem szünteti. 1919. január 20. 1918. Hb. 74. sz. a. II. A jelen ügy tárgya azon kérelem, amely szerint a román betörés alkalmával bekövetkezett menekülés közben a községi •

Next

/
Thumbnails
Contents