Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

46 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. A jelen esetben semmi adat nincs arra nézve, hogy a panaszos sértett a nyulakra vonatkozóan a fentebb felsorolt, jogok valamelyikét megszerezte, s ezzel azok uratlan dolog jellegét megszüntette volna. A terhelt tehát az ő panaszolt cselekményét uratlannak tekin­tendő dolgokon követte el, s így a panaszosnak nem a tulajdon-, birtok- vagy birlalat-jogát, hanem csak vadászati jogát sértette meg, mely okból felelősségre vonása csak az 1883. évi XX. tc. 26—31. §-ai alapján történhetik. Ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy a nyulak meg­szerzése állítólag hurokkal történt, mert a szabadon élő vad jogtalan megszerzésének ez a módja is a tiltott vadászat fogalma alá tartozik. Mindezeknél fogva, minthogy az adott tényállás szerint csak az 1883. évi XX. tc-ben meghatározott kihágás jelenségei észlelhetők, ennek a kihágásnak az elbírálása pedig az idézett tc. 47. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. 63. Városi nyugdíjalapbafelvétel iránt előterjesztett kérelem­ről végső fokban határozni a közigazgatási bíróság hatás­körébe tartozik. 1918. október 7-én. Hb. 39. sz. a. II. A megállapított tényállás szerint B. M. és társai a törvényhatósági bizottságnál azt kérték, hogy ez őket „vissza­menőleges szolgálati éveik beszámítása mellett" a városi nyugdíj- > alapba vegye fel és csupán kérelmük indokolására hozták fel azt, .hogy az 1912: LVIII. tc. 19. és 28. §-ai alapján átdolgozandó városi nyugdíjszabályzatba ők a nyugdíjjogosultak közé az 1912. évi LXV. tc. 1. §-ának b) és c) pontja alapján amúgy is felveendők. Efelett a kérelem felett határozott 1,621/1916. szám alatt a városi tanács akként, hogy a kérelemnek törvényes alapja nincs, azt a tanács a törvényhatósági bizottság elé nem terjesztheti. A városi tanácsnak ez ellen a határozata ellen a kérvényezők fellebbeztek, kérve a törvényhatósági bizottságtól kérésüknek eddigi szolgálati idejük beszámítása és nyugdíjalapba felvételük tekintetében teljesítését és csupán a fellebbezés indokolásának végső következte­téseként a városi nyugdíjszabályzat átdolgozását s így a nyugdij­alapba bekerülésüket, ismételten kérve a tanácsi határozat meg­változtatását.

Next

/
Thumbnails
Contents