Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 47 A törvényhatósági bizottság csupán a tanácsi határozatot vizsgálta felül, azt hagyva helyben s az az ellen benyújtott fellebbezést utasítva el. Még ha tehát úgy volna is tekinthető, hogy a fellebbezők fellebbezésükben olyan kérelmet is terjesztettek elő a nyugdíjszabályzat átdolgozása iránt, amelyet a városi tanács elé nem terjesztettek, a hatásköri vita eldöntésénél ezt a kérelmet figyelembe venni nem lehetne, mert a törvényhatósági bizottság e felett a kérelem felett nem döntött. B. M. és társai a törvényhatósági bizottság határozata ellen beadott fellebbezésük bevezetésében kijelentik, hogy a bizottságnak az ellen a határozata ellen fellebbeznek, amellyel ez a fellebbezőket a tanácsi határozat ellen beadott fellebbezésükkel a városnál eltöltött szolgálati idejük beszámítása és a nyugdíjalapba felvételük iránt előterjesztett kérelmüket elutasította. Igaz ugyan, hogy B. M. és» társai a törvényhatósági bizottság határozatának nem megváltoztatását, hanem megsemmisítését és azt kérték, hogy a város utasíttassák a nyugdíjalapszabályzat átdolgozására és a nem rendszeres évi fizetés, hanem évi bér vagy zsold mellett alkalmazott napszámosoknak és munkásoknak is felvételére, ámde a fellebbezés tartalmából és az előzményekből kétségtelen, hogy kérvényezők fellebbezésükkel 'is csak azt akarták elérni, amit Versec város mérnöki hivatalánál kértek. A jelen esetben tehát az vált vitássá a törvényhatósági bizottság határozata következtében, hogy a kérvényező városi alkalmazottaknak illetőleg hozzátartozóiknak jogos igényük van-e az ellátásra vagy részeltetésre, ennek a kérdésnek az elbírálása pedig a kérvényezők panasza következtében az 1896. évi XXVI. tc. 45. §-a 1. pontja alapján a közigazgatási bíróság elé tartozik. A hatásköri összeütközés megszűnt, ha a negatív össze­ütközésben résztvett hatóságok valamelyike utóbb érdem­ben határoz; a hatásköri bíróság ilyen esetben a további eljárást mellőzi. 1918. szeptember 30. Hb. 61. sz. a. II. Minthogy a fentiek szerint a felmerültként bejelentett hatásköri összeütközés most már megszűnt azáltal, hogy Beszterce­bánya szab. kir. város rendőrfőkapitánya az ügy érdemébe

Next

/
Thumbnails
Contents