Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

242 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. tási jogi természetű-e és az utóbbi esetben még attól, vájjon van-e oly törvényes jogszabály, amely az ebből a jogviszonyból származó jogok érvényesítését kifejezetten bírói útra utalja. A tényállás szerint B. I. Győrszentmártonban 1890. évi július hó 3. napjától 1919. évi június hó 15-éig mint róm. kath. kántor­tanító működött, akinek javadalmazása a díjlevélben megjelölt kész­pénzből, természeti lakásból és földhaszonélvezetből állott. 1919. évi június hó 16. napjától kántori működését abba kellett hagynia, mert a Hitközségi Tanács átszervezte a kántori állást és arra más kántort alkalmazott. A tanítói földeket azonban továbbra is B. I. haszonélvezte. Minthogy B. I. kántori állásából — véleménye szerint — el nem bocsátották, sem arról soha le nem mondott, kérelme a főszolgabírónál a kántori állásba visszahelyezésre, a kir. járás­bíróságnál pedig lényegileg annak megállapítására irányult, hogy a hitközségi plébános, illetőleg a Hitközségi Tanács, a pannon­halmi főapát vikáriusa, mint egyházi főhatóság az ő kántori jogaiba visszahelyezését törvényellenesen tagadja meg és hogy ehhezképest őt a díjlevélben biztosított jogai ma is megilletik. Az ügy érdemének elbírálására hivatott hatóságnak tehát azt a kérdést kell eldönteni, hogy a kántortanítóul alkalmazott B. I.-nak kántori állása lemondás, elmozdítás vagy más okból nem szünt-e meg és hogy a tisztán kántori javadalom a tisztán tanítói java­dalmon felül B. I.-t továbbra is megilleti-e vagy sem? Az 1907: XXVII. tc. 1. §-a értelmében a hitfelekezeti elemi népiskola tanítója köztisztviselő, kinek törvényesen megállapított járandósága közigazgatásilag biztosíttatik. B. I.-nak tanítói állása ehhezképest nyilvánvalóan közjogi természetű. Már most az a további kérdés, hogy a B. I. által betöltött kán­tori és tanítói állás egységes szervezése a két állás és annak java­dalma tekintetében milyen jogi helyzetet teremtett ? Amennyiben a hitfelekezeti népiskola tanítója az 1868: XXXVIII. tc. 141. §-ának harmadik bekezdése értelmében kántori teendőket is végez: a kántori állás és annak javadalma a tanítói állással és annak javadalmával annyiban függ össze, hogy a) az 1913: XVI. törvénycikknek 25. §-a szerint, amelyet az 1922:1. tc. 20. §-ában adott felhatalmazásból 760/eln. V. K. M. 1922. szám alatt kibocsájtott rendelet 4. §-a hatályában fenntar-

Next

/
Thumbnails
Contents