Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
POLGÁRI ÜGYEKBEN. vagyis a biztosítás alól való mentességüket az illető alkalmazottaknak csak az idézheti elő, ha azoknak említett járan dósága a szolgálati rendtartás vagy ahhoz hasonló más módon intézményszerűen biztosítva van. Felperes azonban a perben világosan beismerte azt, hogy addig az ideig, amikor a zombori kerületi munkásbiztosító pénztár a 3226/1910. sz. intézkedésével a szóbanforgó betegsegétyezési járulékkal őt megrótta, a községnél nem volt semmi olyan írott szabályzat, amely az alkalmazott segédszemélyzetnek a hivatkozott törvény 10. §-ában említett igényét a szolgálati rendtartásnak megfelelő valamely intézményes módon biztosította volna, s hogy e részben csak az általa fennállónak vitatott gyakorlat alapján tétetett a község részéről esetről-esetre intézkedés. A dolog ilyen állásában azonban az iparhatóságnak a keresettel hatálytalanítani kívánt határozata törvényszerű lévén : mindkét alsóbiróság ítéletének változtatásával felperest a keresettel el kellett utasítani. Az igo7:XIX. tc. 156. §-a által az iparhatósági határozattal meg nem elégedő fél részére záros határidő lévén kitűzve az igénynek a törvény rendes útján való érvényesítésére, ebből folyik, hogy az iparhatósági határozat csak aliynyiban szolgálhat a rendes bíróság döntésének tárgyául, amennyiben az a záros határidőben előterjesztett keresettel az iparhatóság határozatát a marasztalás számszerű helyességét illetően megtámadta, nem lévén jogosítva utóbb a marasztaló határozatot ily irányban is kifogásolni, a felperesnek az iparhatósági határozatban foglalt marasztalás mérvét illető s csak a végiratban felhozott kifogásai a döntés körébe már a jelzett okból nem voltak bevonhatók. 59. A rendes bíróság a . Máv. alkalmazott ellen hozott fegyelmi határozattól függetlenül a maga hatáskörében dönti el, hogy az alkalmazott magatartása kimeríti-e az 1914: XVII. tc. 54. §. 4. pontja értelmében a létszámból való törlés alapjául szolgálható «tilalom elleni vétés tényálladékát. Nem köti a bíróságot a kereskedelemTérfy : Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tara. X. 9