Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 4 1 jíása folytán a kir. járásbíróság illetékes. Az indokolás szt-rin: a lopás összehordott és így felhasználásra már előkészített réparakásokból tortént és ÍJO mezó'remlőri kihágás nem foroghat lenn azért, mivel az eltulajdonítás az anyaföldtől már elválasztott és rakodóterületen elhelyezett iniróságokra vonatkozott. Egyúttal elrendelte az iratoknak a hatásköri biróságboz való felterjesztését. A hatáskör tárgyában hozott határozatok jogerőre emelkedtek. II. Gazdasági terménynek a mezőről való ellopása abban az esetben, ha a lopott dolog értéke Bo K-t meg nem halad és a cselekményt bűntetté minősítő körülmények nem forognak fenn, az 1894: XII. tc. 93. £-ának a) pontja alá eső mezőrendőri kihágást képez, amelynek elbírálása az idézett törvény 103., illetve az itjoirXX. tc. 13. és 14. ^-ában említett közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. A jelen ügyben az eltulajdonítás tárgya cukorrépa, tehát gazdasági termény volt és az eltulajdonítás cukorrépatáblán, teliát mezőn történt. Az a körülmény, hogy a őo K értékét meg nem haladó répa a lopás idejében a földtől már el volt választva, nem akadályozza a mezőrendőri kihágás megállapítását, mert az 1894: XII. tc. Ü3. Sj-a a) pontja úgy a földtől el nem választott, mint a már elválasztott, Go K alóli értékű gazdasági terménynek a mezőről történt ellopását, egyaránt kihágásnak nyilvánítja. Minthogy továbbá a répakazalnak földdel való betemetése nem tekinthető a dolog megőrzésére szolgáló olyan készüléknek, amelynek eltávolítása az 1878: V. tc. 330. §-ának 3. pontjában megkívánt föltörés fogalma álá esnék, a jelen esetben a lopást, tekintet nélkül a dolog értékére, bűntetté minősítő körülmény sem forog fenn. Ezért a rendelkező rész szerint kellett határozni. 19. Kir. ügyészség és közigazgatási hatóság (kereskedelemügyi miniszter) között hatásköri bíróság elé tartozó hatásköri összeütközés esete nem merül föl. 1917 június 11. Hb. 18. sz.