Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
CLXXX RENDSZERES TÁRGYMUTATÓ. hat. (Hb. 1914 nov. 23. 126. sz. ; 1914 nov. 23. Hb. 127. sz.; VII. 133. és 134. 276.) Ha több károsult egyikétől ellopott termény értéke 60 koronát meghalad, a másik károsult kárára elkövetett cselekmény a terheltek azonosságánál és a körülmények szoros összefüggésénél fogva leghelyesebben és czélserűbben csak az előbbivel együtt lévén tárgyalható, azzal együtt a magasabb hatáskörű hatóságnál bírálható el, mihezképest az amiatt való eljárás is a rendes biróság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1913 máj. 5. 1912. 113. sz. VI. 46. 92.) •A- vagyonrongálás által elkövetett kihágás elbírálására hivatott biróság az ügy alanyi összefüggésénél fogva a különben közigazgatási útra tartozó hatóságsértés kihágását együttesen eldönti. (Hb. 1913 márc. 3. 1912. 91. sz. VI. zo. 19.) Ha a hatóság elleni erőszak és erdei kihágás miatt vádlottak közül többen a törvényszék elé kitűzött főtárgyaláson meg nem jelenvén, ellenük újabb főtárgyalás kitűzése vált szükségessé, eközben pedig a közvád képviselője ezek ellen a hatóság elleni erőszak miatt emelt vádat elejtette s ennek folytán a királyi törvényszék velük szemben az eljárást az utóbbi bűncselekmény miatt érdemileg és főtárgyaláson kívül megszüntette, a Bp. 21. §-a és a Rbsz. 9. i-a értelmében helyesen élt azzal a jogával, mely szerint az ügyek egyesítését megszüntethette és a fönmaradt erdei kihágás elbírálását a közigazgatási hatóságnak átengedte, az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1913 jún. 23. 38. sz. VI. 78. 168.) Ha a biróság a cselekményt az eljárásban maradt terhelttel szemben érdemleges tárgyalás után is a közigazgatási hatáskörbe tartozónak ismerné fel, azt az 1896: XXXIII. te. 22. §-a értelmében szélesebb hatáskörénél fogva esetleg mint kihágást tegye véghatározata tárgyává. (Hb. 1917 szept. 24. 1,5. sz. 22. 45.) A járásbíróságnak tárgyalás után hozott arra a végzésére, amellyel az ügyet a torvényszékhez teszi át, mint annak a hatáskörébe tartozót, a Bp. 22. i át nem lehet alkalmazni. (Hb. 1911 dec. 18. 49. sz. IV. 98. 195.) Ha a járásbíróság már tárgyalást tartott, a biróság hatásköre a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó cselekményre is megállapítandó. (Hb. 1910 nov. 14. 61. III. 103. 210.) A minisztertanács által túrói hatáskörbe utalt erdei károsítást a biróság tárgyalás után nem utasíthatja közigazgatási útra annálfogva, hogy a feljelentett 26 tilos legeltetéssel okozott károsításért nem a lovak tulajdonosa, hanem fia és szolgája felelősek tettesként, minek következtében a tulajdonos elleni vádat elejtették, mert ez az ügyazonosságon nem változtat. (Hb. 1909 dec. 20. 108. II. 172. 325.) A bűncselekmények összefüggésénél fogva a különben közigazga-