Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

184 RENDES BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK sem, ennélfogva a felperesnek az alaki jog megsértésére vo­natkozó panaszai helyt nem állók; a minden irányban alap­talan felülvizsgálati kérelmet tehát el kellett utasítani. 94. Három évnél régebbi időről bátralévő tanítói illetmény kiszol­gáltatása iránti követelés rendes bíróság hatáskörébe tartozik. T. 1914 nov. 6. Ts. 265. sz. Felperes keresetében azt adta elő, hogy az alperesi hit­község, mint iskolafentartó, őt 1903. év óta tanítói minőségé­ben alkalmazta, azonban az 1903. évi január hó i-től 1907. évi január hó i-ig terjedő időre járó lakbérilletményét és V4 hold kert használatát, mint törvényszerinti járandóságát ki nem szolgáltatta, miért is e címen évi 220 koronát, össze­sen 880 koronát vesz keresetbe. Temes vármegye közigazga­tási bizottsága az iratokhoz becsatolt 706/1910. sz. határoza­tával felperes részére az 1893. évi XXVI. tc. 1. §-a alapján az évi 200—200 korona lakbért, illetve két tisztességesen padlózott szoba, konyha, kamara és legszükségesebb mellék­helyiségből álló lakás és 74 hold kert használatát már meg­állapította és a l.-i ág. ev. kítközség, mint iskolafentartót arra kötelezte, hogy az ilykép megállapított illetményt három évre visszamenőleg, tehát 1907. évi január hó i-tűl kezdődő­leg A. A.-nak szolgáltassa ki, ellenben az ezt meghaladó időre, vagyis három évet megelőző időre járó illetmény behajtására irányuló igényével felperest a rendes bíróság elé utasította, minthogy ilykép Temesmegye közigazgatási bizottsága a fel­peres kereseti igényének jogosultságát már 1903. évi január hó i-től kezdődőleg megállapította, vitás csak az, hogy a jogosnak elismert és meg is állapított illetménynek 1903. évi január hó i-től 1907. évi január hó i-ig terjedő időre eső részének kiszolgáltatását, tehát a behajtását hol szorgalmaz­hatja. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek az

Next

/
Thumbnails
Contents