Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

POLGÁRI ÜGYEKBEN. 185 1893 : XXVI. tc. végrehajtása tárgyában kiadott 10,000 894. sz. rendelete és illetve utasításának 15. §-ának 2. bekezdése szerint a három évet megelőző időben esedékessé vált hátra­lékos tanítói illetmények csak az esetben hajtatnak be köz­igazgatási úton, ha a tanító igazolja, hogy Önhibáján kívül nem volt képes az ily hátralékok behajtását korábbi időben kérni; ezen rendelkezésnél fogva pedig, ha az utóbbi eset lenn nem forog, a három évet megelőző időben esedékessé vált hátralékos tanítói illetmény behajtása nem tartozik a közigazgatási hatóság hatáskörébe. Minthogy pedig felperes csakis a három évnél régibb tanítói illetményének kiszolgál­tatását, tehát a behajtását kéri s minthogy ebbeli igénye a közigazgatási hatóság előtt nem érvényesíthető, következőleg annak elbírálása polgári bíróság hatáskörébe tartozik. 95. Amikor a bíróság a közös kiskorú gyermekek elhelyezését a gyámhatóságnak tartja fenn, a tartás felől sem határozhat, hanem a tartás kérdése is a gyámhatóság hatáskörébe tartozik. C. 1916 március 15. Rp. III. 43/1916. sz. A másodbiróság ítéletét az elsőbiróság ítéletére is ki­terjedő azzal a kiegészítéssel, hogy P. János és G. Anna között T—on az állami anyakönyvvezető előtt 1904. évi január hó 18. napján megkötött házasságot bontja fel és hogy a fel­peres a végleges nőtartást az alperes részére ennek elhalálo­zásáig, illetve újabbi férjhezmeneteléig tartozik fizetni, továbbá azzal a változtatással, hogy azt a rendelkezést, mely szerint a felperes a kiskorú P. Antal részére havi 10 K tartásdíj fizetésére köteleztetett, a kir. Kúria hatályon kívül helyezi, egyebekben helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság a házasságból származott kis­korú Antal és Jozefin gyermekek elhelyezése és tartása iránti rendelkezést ítéletében mellőzte s azt az illetékes gyámható­ság részére tartotta fenn. Ezen intézkedés mellett nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents