Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

io4 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. ugyi miniszter (utóbbi az által, hogy az ügyet illetékességi szempontból a a belügyminiszterhez tette át) jogerősen kimondották, hogy az ügy hatás­körükhöz nem tartozik. A m. Idr. belügyminiszter a kereskedelemügyi miniszter által hozzá áttett iratokat a hatásköri bírósághoz terjesztette fel. II. Az 1907. évi LXI. tc. 1. §-a értelmében a hatásköri biróság elé csupán a rendes biróság és a közigazgatási bíró­ság közt, valamint ezen biróságok valamelyike és a közigaz= gatási hatóság közt felmerült pozitiv vagy negativ hatás­köri összeütközések elintézésére tartozik. Jelen esetben azon­ban a közigazgatási biróság hatáskörét meg nem állapította, másrészt a kereskedelemügyi m. kir. miniszter az ügyiratokat a maga részéről illetékességi szempontból a belügyi m. kir. miniszterhez tette át, tehát nem a kir. közigazgatási bíró­sággal szemben tagadta meg hatáskörét — a belügyi minisz­ter pedig a felebbezést saját hatáskörében visszautasította — a kir. közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság közt tehát összeütközés nem merült fel. Minthogy továbbá, annak a panasznak elbírálása végett, hogy az alispán másodfokú határozata ellen beadott jogorvos­lat elbírálása nem a vármegyei közigazgatási bizottság, hanem a m. kir. kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozott volna, a m. kir. belügyminiszter pedig ebben az ügyben ha­táskörrel nem bir, az 1907. évi LXI. tc. 1. és 7. §-aira való tekintettel a hatásköri biróság előtti eljárásnak nincsen helye, a rendelkező rész értelmében kellett határozni. 53. Az 1894": XII. tc. 97. §-ában foglalt általános szabályt kárdíj követelése esetében is alkalmazni kell, vagyis az 1894: XII. tc. 103. §. 3. pontjában foglalt megkülönböztetés szerint a járási főszolgabíró vagy a községi elöljáróság csak abban az esetben járhat el, ha a kárdíj a hatvan koronát meg nem haladja. Ha a sértett hatvan koronát meghaladó kárigényt támaszt, a feljelentett cselekmény az id. tc. 97. §-a értelmében nem mint mező­rendőri kihágás, hanem a büntetőtörvények alapján bírálandó el

Next

/
Thumbnails
Contents