Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)
58 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 29. Községi faiskola kezelésével és a fatenyésztés oktatásával a község által megbízott tanítónak díjazása iránt a község ellen támasztott követelése közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1916 május 15. 1916. Hb. 11. sz. I. Szeghalom község elöljárósága az 1900. évi június hó 18-án 3244/1900. számú értesítésével felkérte A. L. tanító, szeghalmi lakost, hogy a községi faiskola felügyelői állását fogadja el. Az 1909. évi június 20-án pedig a község K. Gy. tanítót értesítette, hogy a faiskola kezelőjévé választotta; nevezett azzmban tisztéről lemondván, a község képviselőtestülete az 1909. évi szeptember 6. napján tartott közgyűlésén V. I. ref. tanítót választotta meg községi faiskolakezelőnek. E választás ellen A. L. fellebbezést adott be, amelyben előadta, hogy állásáról le nem mondott, attól el sem mozdíttatott és egyben kérte, hogy faiskolakezelői járandóságait utalják ki. A községi képviselőtestület az 1909. évi október 7-én tartott közgyűlésén hozott 300. számú határozatával a fellebbezést mint elkésettet hivatalból visszautasította, a járandóság kiutalása iránti kérelmet pedig elutasította azzal az indokolással, hogy folyamodó a községi faiskola kezelését az elöljáróság jelentése szerint egyáltalán nem teljesítette. Ezt a határozatot Békés vármegye törvény halósági bizottsága az 1910. évi december 30-án 1011. bgy. 18,021/1910. sz. a. hozott határozatával, a másodfokú határozatot pedig a m. kii-, földmívelésügyi miniszter az 1914. évi február 17-én kelt 61,003/1914. XI. számú határozatával A. L. fellebbezésének elutasításával indokainál fogva helybenhagyta. A. L. e közben az 1912. évi január 18-án 671/1912. P. szám alatt a gyulai kir. törvényszéknél keresetet indított Szeghalom község ellen 2000 K tőke és jár. iránt azon az alapon, hogy az 1909. évtől kezdve 10 éven át az alperes község faiskolájának évi 200 K-val díjazott kezelője volt és járandóságát nem kapta meg, pedig tisztének eleget tett. A kir. törvényszék 1915. évi február hó 13-án 1049/1915. P. szám alatt hozott Ítéletével az alperes községet 1800 K tőkének és járulékainak megfizetésére végrehajtás terhével kötelezte. Az ítélet indokolása szerint nem alapos alperesnek az a védekezése, hogy a felperes igénye nem tartozik rendes birói útra, mert Békés vármegye 139/1899. számú szabályrendeletéből megállapítható, hogy a községi faiskolákban faiskolakezelők alkalmazandók minimális évi 200 K díjazás mellett. Kezelőkül néptanítók kérendők fel, akikre nézve a néptanítókra vonatkozó fegyelmi szabályok irányadók, míg más faiskolakezelők a községi alkalmazottakra vonatkozó fegyelmi szabályok alatt állanak, a közvetlen felügyeletet pedig a községi