Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VIII. kötet 1915 (Budapest, 1916)

ro HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. végrehajtást szenvedettek által jogtalanul beszedett termés kiadását eszközölje a főszolgabíró karhatalommal. Az 1881 : LX. tc. 180. §-a szerint a bíróságnak mint te­lekkönyvi hatóságnak hatáskörébe az árverési vevőnek az árverésen megvett ingatlan birtokába bírói kiküldött által és szükség esetében karhatalom alkalmazása mellett behelyezése tartozik, de nem tartozik a telekkönyvi hatóság hatáskörébe a karhatalom akkor, ha az árverési vevő a harmadik személy által állítólag jogosulatlanul beszedett mezei termények ki­adatását követeli. Ebben az utóbbi esetben annak az elhatározása, hogy az 1894 : XII. tc. 93. §-ának a) pontjába vagy a büntető törvé­nyekbe ütköző valamely cselekménynek a jelenségei fenn­forognak-e s annak alapján a jogtalanul elvitt terményeknek lefoglalása és esetleg a jogosult részére kiadatása iránt a szükséges lépések megindítandók-e, hogy továbbá ebből a célból a karhatalom közreműködése igénybe vehető-e, a fő­szolgabírónak mint az 1894 : XII. tc. 103. §-ában meghatáro­zott hatóságnak (Rendőri Bünt. Elj. 83., 94., 95. §-ai), esetleg mint a nyomozást teljesítő hatóságnak a hatáskörébe tartozik. 5. Nem cselédszerződés az oly szerződés, amely meghatározott számú évek, hónapok, hetek vagy napok számában ki nem fejez­hető és más felmondási idővel sincs korlátozva; az ily szerződésre alapítottan nem bizonyos és szabatosan meghatározható időhöz viszonyított kár iránti követelés közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1915 január 25. 1914. Hb. 146. sz. I. S. J.-né szül. Sz. R. vindornyafoki lakos a keszthelyi járás fő­szolgabírójához beadott panaszában előadta, hogy 1907. évi szeptember hóban szolgálatba állott V. P. és neje V. R. vindornyafoki lakósokhoz. Nevezettek arra kötelezték magukat, hogy szolgálataiért kiházasítják, bútort, kelengyét stb.-t adnak ; mikor pedig férjhez ment,- neki és férjének 4000 K-t ígértek haláluk esetére. Nevezettek azonban a 4000 K-t nekik nem biztosították, velük rosz­szul is bántak, úgy, hogy kénytelenek voltak tőlük elmenni anélkül, hogy ő 6 évi szolgálataiért — pár ruhadarabon kívül — bármit is kapott volna

Next

/
Thumbnails
Contents