Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 9 tebb előadott tényállásból kitetszőleg azonban M. J. aratógazda, úgyis mint 21 társa engedményese, két keresete nem kártérítésre irányul, hanem részint a jogtalan levonás által visszatartott 280 korona munkadíjra, részint pedig a szerződésileg a holdak száma szerint biztosított munkabérre óralapon, hogy az uradalom a munkából való elbocsájtatásuk előtt őket sem a itf/t, hold learatási idejének megfelelő ideig tartó más munka elvégzésére fel nem hívta, sem pedig a 1314 hold után járó munkadíjukat ki nem fizette. Minthogy továbbá az írásbeli szerződés az 1898 : II. tc. 8. és 13. §-aiban előírt alakszerűségek megtartása mellett köttetett, az ezen szerződésből származtatott munkabérkövetelések érvényesítése az idézett törvény 72. §-ának rendelkezéséhez képest, az. összegre való tekintet nélkül, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik és ebből folyólag tárgytalanná vált a hatáskör szempontjából az a körülmény, hog}a keresetekben nincs kimutatva az, hogy a közös követelésből egyeseket mennyi illet meg. 4. Az 1896 : XXVI. tc. 83. §-ának 1. pontja az állami alkalmazottaknak csak azokra az igényeire nézve ad a közigazgatási bírósághoz panaszjogot, amelyek az 1893: IV. tc, értelmében járó illetményekből eredően merülnek fel. A gyalogolási díj nem az 1893 : IV. t.-c. rendelkezése alapján érvényesíthető igény és nincs is olyan törvényes szabály, mely a gyalogolási díj címén igényelt követelés elbírálását a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalná. A közjogi viszonyból származott igények csak akkor érvényesíthetők rendes bírói uton, ha valamely törvényes jogszabály azok érvényesítését a rendes birói útra utalná. Az állam és alkalmazottai közötti viszony közjogi természetű s az ebből származtatott gyalogolási díj iiánti követelés közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1914 január 26. 1913. Hb. 144. sz. a. I. A hídalmási kir. járásbíróság területén fekvő Ördögkeresztúr község telekkönyvi átalakítása ügyében a tervezet hitelesítése és az ezzel