Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)
226 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. és cseléd közötti vitás kérdés, hanem a cseléd és volt gazdájának örökösei közötti fizetési kötelezettség elbírálása képezi, akikre nézve a hátralékos cselédbér cseléd és gazda közötti jogviszony nélkül örökségük erejéig rendes hagyatéki terhet képez, ennélfogva a gazda és cseléd közötti jogviszony fenn nem forogván az elsőfokú közigazgatási hatóság ezen kereset elbírálására birói hatáskörrel nem bír. II. A hatásköri bíróság a felmerült hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Annak előrebocsátása mellett, hogy Sz. Zs. a 800 K jutalom iránt és az örökösöknek saját személyökben való marasztalása iránt előterjesztett kérelmeit elejtette, Sz. Zs. keresetét arra alapította, hogy az alperesek jogelődénél néhai F. L. évi 96 K bérfizetés mellett mint gazdaasszony lépett szolgálatba s ilyen minőségben 19 évet töltött nála anélkül, hogy első évi bérén kívül többet kapott volna. A kereseti tényállásból, melyet Sz. Zs. a kir. járásbíróság ítélete ellen beadott felebbezésében azzal egészített ki, hogy cselédkönyve is volt, nyilvánvaló, hogy az általa érvényesített igény cselédi viszonyra van alapítva, mert az 1876 : XIII. tc. 1. §-ának e részben irányadó rendelkezése szerint az, aki magát szerződésileg bizonyos háztartási vagy gazdaság körüli személyes és folytonos szolgálatnak legalább egy havi időtartamon át bérért való teljesítésére kötelezte, cselédnek tekintendő. De a szóbanforgó szolgálati viszonyt cselédszerződésen alapulónak kellett minősíteni a közigazgatási hatóság és a kir. bíróság által foganatosított bizonyítási eljárás alapján is, mert a tanuk vallomása szerint Sz. Zs. által néhai F. L. háztartásában végzett szolgálat kétségen kívül nem is lehetett a cselédi minőséget az idézett törvény 3. §-a értelmében esetleg kizáró magasabb műveltséget igénylő természetű ; a magasabb műveltséget nem igénylő gazdasszony! szolgálat pedig akkor is cselédszolgálat, ha a gazda a szolgáló egyént esetleg nagyobb bizalmába fogadja és arra a házvezetés teendőit is átruházza. •