Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 227 Mindezek alapján és annak megjegyzése mellett, hogy néh. F. L. örökhagyónak hagyatéki ügye hagyatékátadó vég­zéssel véglegesen szabályoztatván, az örökösöknek ebbeli minősége vitássá nem is tétetett, az idézett törvény 115. §. értelmében a közigazgatási hatóság hatáskörét kellett meg­állapítani. 108. Nem tartoznak a közigazgatási hatóság körébe az 1886 : XXII. tc. 145. §-a alapján felmerülő oly kérdések, amelyek a községi szegényügy keretébe tartoznak. Elhagyottnak nyilvánított gyermek 15 éves életkora elértéig felmerült költség kérdése a közigazgatási biróság, további költség ellenben a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1914 október 19. Hb. 103. szám, I. Az 1894. évi július hó 15-én Szenyér községben született, a buda­pesti m. kir. állami gyermekmenhelyen gondozásba vett S. I. után az 1909 május 22-től augusztus 29-ig havi 10 K-t számítva felmerült 32 K 66 f gondozási költség megtérítését Szenyér község képviselő'eslüleíe 1910. évi szeptember hó 12-én 9/1910. kgy. sz. a. hozott határozatával meg­tagadta, mert az elhagyott gyermekek után felmerült gondozási díjak az 1901 : XXI. tc. 3. §-ához; képest a községet csak a gyermek 15 éves koráig terhelik és amidőn ez a tartásdíj felmerült, S. I. a 15. életévét már be­töltötte. Somogy vármegye közigazgatási bizollsága igri. évi április hő 12-én r9Ö5 1911. hgb. sz. a. hozott határozatával a községi képviselőtestületnek ezt a határozatát indokainál fogva helybenhagyta. A budapesti m. kir. állami gyermekmenhely igazgatósága a kir. közigazgatási bírósághoz intézete panasszal élt és Szenyér község marasz­talását kérte, mert a 15 éven felüli gyermekek gondozásáért az illetőségi község az 1886. évi XXII. tc. 145. §-a értelmében fizető köteles azon összeg erejéig, amennyibe az a községnek került volna, ha a szóban levő egyén­ről maga a község gondoskodik. A m. kir. közigazgatási biróság 1913. évi április hó 15-én tartott ülésében a panaszt az 1898. évi XXI. tc. 13. §. alapján tárgyalás alá vette és 7314 1911. K. sz. a. hozott végzésével hatáskörét nem állapította meg és a panaszt érdemi ellátás nélkül a m. kir. belügyminiszterhez áttette mert panaszos igényét az 1886. évi XXII. tc. 145. §-ára alapítja. A községi szegények ellátásáról, a községi törvény 145. §-ában elő­írt módon gondoskodás tárgyában felmerülő vitás kérdések eldöntését »5*

Next

/
Thumbnails
Contents