Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

12 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. Az ítélet jogerős lett és F. D. a pénzbüntetést és eljárási költséget befizette. H. I. a főszolgabíróhoz beadott panasz mellett pár nap múlva a dunavecsei kir. járásbíróságnál is adott be feljelentést, amelyben eltéró'leg a panasztól — ahol általában csak «sértegetést«> panaszolt — előadta, hogy terhelt őt «ökör, szamár, ostoba, paraszt, sohase volt elég esze, sohase volt becsületes, igaz ember, mindig hazudott, szavának soha ura nem volt> kitakarodjon előlem, míg jól van dolga» kiiejezésekkel illette és ezért kérte rágalmazás vétsége miatt megbüntetni. A tárgyaláson F. D. hivatkozott a főszolgabíró jogerős ítéletére és az eljárás beszüntetését kérte. H. I. főmagánvádló képviselője tagadta, hogy a két ügy azonos volna és kérte az ügyet a hatásköri bírósághoz felterjeszteni, terhelt képviselője ezt ellenezte, mert ebben az esetben csak a jogegység érdekében való perorvoslatról lehetne szó. A járásbíróság elrendelte a főszolgabírói iratok beszerzését, eközben F. D. is adott be feljelentést a királyi járásbírósághoz, melyben előadta, hogy H. I. 1911 július 28-án a községi nagyvendéglőben többek jelenlétében azt állította róla, hogy a «községi képviselő tagságát pénzért vásárolta meg.» Minthogy ez az állítása valódiság esetén őt a közmegvetésnek tenné ki, sőt bűnvádi eljárás megindításának okát is képezné, felháborodott és H. L-t sértő kifejezésekkel illette, amiért a dunavecsei járás főszolgabírója őt 244/1911. számú ítéletével a Kbtk. 46. §-ába ütköző kihágás címén jogerősen megbüntette. Minthogy azonban ezen kihágási eljárás során nem állott módjában a sérelmére elkövetett rágalmazást megtorolni, ezért kérte, hogy H. I. a rágalmazás vétsége miatt büntettessék meg. Az ügyészségi megbízott a két feljelentés egyikében se vállalta el a vád képviseletét, a királyi járásbíróság pedig a főszolgabírói iratok beérkezése után a két feljelentést egyesítette. A tanuk vallomása abban megegyezik, hogy F. D. H. í.-nak, aki az iratok szerint református vallású, azt mondotta, hogy egy hordó sör áldomásért átengedi neki az izraelita hitközségi elnökséget és ez volt az oka az ügynek. A dunavecsei királyi járásbíróság 1912. évi február hó 26-án 1911. B. 208—258 6. sz. a. ítéletet hozott, melyben H. I.-t bűnösnek mondotta ki a Btk. 261. §-ba ütköző becsületsértés vétségében elkövetve az által, hogy azt mondotta F. D.-nek, hogy ő nem szokott pénzért venni hivatalt, mint F. D. s ezért 10 korona pénzbüntetésre és eljárási költség megfizetésére ítélte. Ellenben F. D.-t az ellene emelt s a Btk. 258. §-ba ütköző rágalmazás vétségének vádja alól a Bp. 326. §. 1. pont alapján felmentette. A felmentést azzal okolta meg, hogy azon cselekményért, mely vád tárgyává tétetett, a főszolgabíró által már jogerősen elitélve lett. Igaz