Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
340 HATÁSKÖKI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. Az erzsébetvárosi kii: törvényszék, mint polgári felebbezési bíróság 1913 március hó 20-án 1913. D. 2/2. sz. a. hozott végzésével a kir. járásbíróság Ítéletének feloldása mellett a perben a további eljárást megszüntette, mert a kereset tartalma szerint felperes a perben a víz természetes lefolyásának megváltoztatásával elkövetett háborításnak a megállapítását és az alperes által létesített vízlevezetésnek a megszüntetését célozza. Ámde az 1885 : XXIII. t.-c. 42. $-a értelmében mindazok a munkálatok, melyek a víz természetes lefolyását gátolják vagy megváltoztatják, közigazgatási hatósági engedély alá esnek és pedig a felhívott törvénycikk 12. és 18. §-ainak egybevetéséből kitűnően arra való tekintet nélkül, hogy a víz forrásból, talajvízből vagy csapadékból származik s ugyané törvénycikk 30., 156. és 184. §-ai szerint mindazoknak a kérdéseknek az elbírálása, amelyek a létesített -vízlevezetési munkálatok sérelmes, tiltott, törvénybe ütköző voltát tárgyazzák, nem birói, hanem közigazgatási hatáskörbe tartoznak. Mihezképest alperesnek pergátló kifogása annyival is inkább törvényes alappal bír, mert a jelen esettel analóg esetekben a gyakorlatban is (1. Gottl.iCuria felülvizsg. tanács határozatai VI. k. 1188. eset. Térfi: Hatásköri határozatok II. k. 212. ItélőtáblaiPhatározatok XI. 558. sz. a. foglalt eseteket) a közigazgatási hatóságok hatáskörét állapítja meg; 3 mert jogelv az, hogy ha maga a jog, tehát a jelen esetben a vízlevezetés, illetve a víz természetes lefolyásának fenntartása iránti jog, tárgyánál fogva nem tartozik azok közé a jogok közé, amelyekre nézve a felmerült vitás kérdésekben a bíróság dönt, úgy e jognak, vagyis a víz természetes lefolyásának védelme sem esik a rendes bíróság hatáskörébe és végül mert a kir. járásbíróság ítéletében megállapított tényállásból, főleg pedig H. J. és G. M. ti vnuk vallomásából, úgy abból a felebbezési tárgyaláson felperes által is beismert tényből, hogy az a—b közti bevágás az úttest tartozékát képező parton és nem felperes ingatlanán történt, nyilvánvaló, hogy alperes a felperes ingatlanán birtoklási cselekvényeket véghez nem vitt és célja sem arra irányult, hogy felperes birtoklását megháborítsa, hanem csupán arra, hogy saját szőlőjét a felgyűlt csapadékvíz elől megvédje, minélfogva cselekménye lényegileg nem birtokháborítási kereset körébe tartozó birtoklási cselekmény, hanem csupán a vízjogi törvény 184. §. 3. p. alá eső kihágást állapíthat meg. Felperesnek ezen végzés ellen beadott felfolyamodását az erzsébetvárosi kir. törvényszék, mint polgári felebbezési bíróság 1913. évi április hó 21-én 1913. D. 2 3. sz. a. hozott végzésével hivatalból visszautasította. S. M. ezután panaszát a hosszúaszói járás főszolgabírójához adta be. Ebben előadta, hogy T. M. a zsidvei szőlőhegyközségben levő szőlője felett az útból levágva a vizet szőlőjének neki vezette és a szőlő védtöltését, amelyet évek folyama alatt szőlőföldjére rakott a víz behatolása elleni
