Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

326 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. L. elzárta és ezzel a gyalogközlekedést reánézve majdneta lehetetlenné tette, mert a teleki-utca, amelyen át a szekérrel való közlekedésre utalva van, a szőllőterületekről leomló eső árja által az év minden szakában elöntetik és állandóan járhatatlanná tétetik. Kérte az elöljáróságot, hogy az említett gyalogcsapásokra nézve a használati jognak szabályozása végett a helyszínére tárgyalást rendeljen el, a nevezett birtokosokkal az egye z_ séget kísérelje meg és a felmerülő szükséghez képest részére a kisajátítási jogot a vitás területrészekre állapítsa meg. Az egyezség nem sikerült és az elöljáróság az ügyet elsőfokú elintézés végett a szinérváraljai járás főszolgabírójához terjesztette be. A főszolgabíró 1902. évi augusztus hó 6-án 4285—1902. ki. sz. véghatározatával a kérelmet elutasította, mert a gyalogcsapás sem a tagosítási, sem a telekkönyvi, sem a kataszteri térképen kitüntetve nincs és közútnak nem tekinthető, már pedig a magyar királyi minisztertanács 1899. évi szeptember hó 27-én hozott elvi jelentőségű határozata szerint a közigazgatási hatóság hatáskörébe csupán a közutak fenntartása és helyreállítása iránti eljárás tartozik, míg az átjárási szolgalmak megállapítása esetleg a magánutak használhatásának szabályozása, mint magánjogi kérdés a kir. bíróságok hatáskörébe tartozik. Szatmárvármegye alispánja ezt a határozatot helybenhagyta, a m. kir fóldmivelésügyi miniszter azonban 33,739 1903. VII. 1. sz. a. hozott határozatával a határozatokat megsemmisítette és a főszolgabírót új eljárásra és határozathozatalra utasította, mert «az a körülmény, hogy az elzárt út gyalogút, magában véve az 1894 : XII. t.-c. hatálya alól való kivételére alapul nem szolgálhat és a közigazgatási hatóság illetékességének leszállítása csak abban az esetben volna indokolt, ha a tárgyalás során kitűnnék, hogy a kérdéses gyalogút nem közhasználatú, illetőleg nem többek közös használatára szolgáló gazdasági út, hanem magánút, melynek használata szolgalmi, vagy más magánjogi címekben gyökerezik)). A főszolgabíró ezután 1911. évi szeptember hó 9-én 667/1910. kih. sz. a. hozott véghatározatával a panaszlott és K. L. most már ennek jogutóda I. M. és érdektársai által elzárt közös dülőutat (gyalogösvényt) as állami szőllőtelepen, D. Gy., mint a b. W. F. jogutóda, B. V., mint a K. L Örökösei jogutóda és I. M. úgyis mint a K. L. jogutóda szőllőbirtokain át megnyitotta és részletesen kijelölte, mert a tanuk igazolták, hogy a kérdéses utat az érdekelt szőllőbirtokosok és ezek vincellérei és napszá mosai 1858. évtől kezdve állandóan háborítlanul használták, míg K. L. azt el nem zárta. Sz. J., továbbá I. M., D. Gy. és B. V. panaszlottak felebbezése következtében Szatmár vármegye alispánja, mint II. fokú rendőri bíróság 1911* évi október hó 28-án 746/1911. sz. a. hozott véghatározatával a főszolga-