Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. -209 tatás» (a continuatio) alapján egy cselekménnyé egybefoglal­hatok lennének; tekintve továbbá, hogy a hatáskör meg­birálásánál közömbös az a körülmény, hogy a feljelentésben a kár nem annak a tényleges megbecslése, hanem a törvény 100. §-a illetve a 102. §. rendelkezése alapján követeltetett és továbbá az a körülmény, hogy 13 különböző időben illetve külön alkalommal elkövetett cselekmény egy feljelentésbe foglaltatott, a cselekmény minősítése és a hatáskör megálla­pítása alapjául nem szolgálhat és hogy végül a károsult fel­jelentésében érvényesített és az erdőtörvény 100. §. alapján 5 drb szarvasmarha és 1 ló után kiszámított kárösszeg mind a 13 esetben a 60 korona értéket meg nem haladja, ennél­fogva az egyes károsítások az erdei kihágás ismérveit tün­tetik fel, melyeknek elbírálására az 1879: XXXI. t.-c. 117 s következő szakasza értelmében a közigazgatási hatóság van hivatva. 97. Abban az esetben, ha több erdei kihágás kerül is egyszerre elbírálás alá, az ellopott dolgok értéke vagy az okozott kár egy összegbe egybe nem foglalható, hanem mindenik eset külön-külön erdei kihágásnak minősítendő. Midőn az 1879 : XXXI. tc. 73. §-ának második bekezdése, több külön erdei lopásnak érték szerint való minősítésénél a büntetőtörvényeknek rendelkezéseit nyilvánítja alkalmazandónak, feltételezi, hogy a több erdei lopás közül legalább egy olyan legyen, melynek tárgya 60 korona értéket meghalad > mihezképest közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik az eljárás akkor, ha az egy feljelentésben érvényesített több eset egyikében sem haladja meg a kár összege a 60 koronát, és nincs oly adatt amelynek tekintetbevételével a különböző időkben elkövetett cselek­mények a «folytatás» (a continuatio) alapján egy cselekménnyé egybefoglalhatok lennének. A hatáskör megbírálásánál közömbös az a körülmény, hogy a feljelentésben a kár nem annak a tényle­ges megbecslése, hanem a törvény 100. §., illetve a 102. §. rendel­kezése alapján követeltetett, továbbá az a körülmény is, hogy 13 külömböző időben, illetve külön alkalommal elkövetett cselekmény egy feljelentésbe foglaltatott. 1913 szeptember 22. Hb. 72. sz. Térti: Hatásköri :ogSzabályok és hatásköri határozatok tára. VI. 14

Next

/
Thumbnails
Contents