Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)
2 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. az a szérűskert, a honnan a szalmát lopták, az uradalmi majorral árokkal és élőfakerítéssel egybefoglalva lévén, mint a majornak egy része, belsőséget képez; s mert a jelen esetben ezek szerint arra való tekintettel is, hogy feljelentettek a kérdéses szérűskertbe csak bemászás útján juthattak, hatvan koronán aluli értékű gazdasági terménynek bemászás útján belsőségről való ellopása forog fenn; ez a cselekmény pedig nem az 1894: XII. tc. 94. §-ának aj pontjában meghatározott mezőrendőri kihágásnak hanem a Btk. 333. §-a és 336. §. 3. pontja alá eső lopásnak tényálladékát állapítja meg, mely utóbbi a bíróság hatáskörébe van utalva. II. A m. kir. igazságügyminiszter 1911. J. 84. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. III. A csendőri feljelentés szerint a sértett fél mezőőre ifj. B. A.-t és a feljelentésben megnevezett kilenc társát tetten érte, mikor az általuk lopott szalmával haza felé haladtak és a feljelentettek beismerték, hogy a lopást együtt és közösen követték el. Minthogy pedig valamely ingó dolognak ugyanazon tulajdonos birtokából vagy birlalásából ugyanazon helyről jogtalan eltulajdonítási célból többek által együtt vagy közösen történt elvétele nem a tettesek száma szerint megállapítandó külön cselekményeket, hanem egy egységes cselekményt képez; minthogy a lopott szalma értéke a feljelentés szerint 160 koronát tesz s ennélfogva az 1894: XII tc. 93. §-ának a) pontjában meghatározott mezőrendőri kihágás megállapításának alapjául szolgáló hatvan korona értéket jóval felülhaladja ; s minthogy ezen értékhatár meghaladása következtében a cselekmény akkor sem képezne mezőrendőri kihágást, ha az elkövetés helye szerint annak minősítendő volna: nyilvánvaló, hogy a jelen esetben nem az 1894: XII. tc. 93. §-ának a) pontjába ütköző mezőrendőri kihágás, hanem a Btk. 333. és a Bn. 48. §-a alá eső lopás forog fenn, melynek elbírálására az idézett törvény 97. §-a értelmében a rendes bíróság hivatott.