Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 9i perekben mondja ki és minthogy az 1907 : XLV. tc. 69. §-a törvénnyel ellenkező előző törvényes intézkedéseket hatályon kívül helyezte, ennél­fogva az 1898:11. tc. 73. §-nak az idézett törvény 63. §-a által át nem vett azon rendelkezése is hatályát vesztette, mely szerint szabályszerű szer­ződés hiányában az eljárásra mindenkor a bíróság bir hatáskörrel. M. M. ezután panaszával a gödöllői járás főszolgabírójához fordult. A főszolgabiió tárgyalást tartott és 1910. évi július hó 16-án 3579/1910. sz. a. hozott véghatározatával hatáskörét az 1898: II. tc. 73. §. alapján megtagadta, mert a tárgyaláson megállapíttatott, hogy a munkás­viszony nem az 1898 : II. tc. 6. és 21. §-ai értelmében és az ott kötele­zően előírt formaságok közt köttetett, sem pedig az 1907 : XLV. tc. 1. §. alapján létrejött cselédviszony meg nem állapítható, mert ez ellen szól az évi bér: 80 kor. csekélysége; de panaszos maga is beismerte, hogy a gondjaira bizott szőllőben a munkálatokat mindig csak esedékességük idejében teljesítette és ezek befejezte után munkaerejével szabadon ren­delkezett és mezei munkát máshol is végzett, ami ellentmond az 1907 : XLV. tc. 1. §-nak. II. A m. kir. igazságiigyminiszter 191 r. J. ro68. sz. a kelt nyilatko­zatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljá­rás a rendes biróság hatáskörébe tartozik. III. A hatásköri biróság a szóban levő esetben a rendes bíróság hatáskörét állapította meg a következő okokból: Az előadottakból kitetszőleg M. M. csömöri lakós H. B. czinkotai lakoshoz nem folytonos gazdasági munkák teljesí­tésére szegődött, hanem a nevezettnek szőlőjében a munkát a szükséghez képest végezte, egyébként pedig munkaerejét másutt is értékesítette. Ezért ez a szolgálat nélkülözi az 1907: XLV. tc. 1. §-ában a gazdasági cselédekre nézve előírt meghatározást. Másfeleiül az is megállapítható, hogy a panaszosnak munkaadójához való viszonya nem az 1898: II. tc. határoz­mányai szerint megkötött szerződéssel rendeztetett. Minthogy pedig az 1898: II. tc. 73. §-a akép rendelke­zik, hogy az ezen törvényben előírt alakszerűségek megtar­tása nélkül kötött szerződésekből eredő minden vitás kérdés elbírálására a rendes biróság illetékes és ezen rendelkezés az 1907: XLV. tc. 63., illetve 69. §-ainak intézkedései mellett

Next

/
Thumbnails
Contents