Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 19 az 1879 : XL. tc. 46. §-ába ütköző hatósági közeg elleni kihágás elbírálása csak abban az esetben tartozik a szolgabírói hivatal illetékességéhez, ha a sértés közigazgatási közeggel szemben követtetik el, ebben az esetben azonban a sértett nem közigazgatási közeg. A posta- és távirdaigazgatóság erre Máramaros vármegye alispánjá­hoz fordult és kérte, hogy hívja fel a főszolgabírót az ügy érdemleges elbírálására. Az alispán a főszolgabíró nyilatkozatának beérkezése után a fő­szolgabírót felhívta, hogy az ügyet a hatásköri bírósághoz terjessze föl. II. Az 1907 : LXI. tc. 1. §-a szerint a hatásköri bíróság a rendes biróság és a közigazgatási biróság vagy közigazga­tási hatóság, úgyszintén a közigazgatási biróság és a köz­igazgatási hatóság közt felmerült hatásköri összeütközések elintézésére van hivatva; minthogy pedig ebben az ügyben a hatáskör kérdése nem a törvényben szembeállított hatósá­gok, hanem egyfelől a főszolgabíró és alispán s másfelől a posta és távirdaigazgatóság és pedig ez utóbbi mint fel­jelentő fél közt vitás, a hatásköri biróság döntésének nincs helye. 11, A szabadban elhelyezett, hatvan koronát meg' nem haladó értékű kivágott fának legelőről elvitele mezőrendőri kihágás; mi­kezképest az elvitel miatt az eljárás közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozik. (1911. márc. 20. 1910. Hb. 103. sz.) I. A csendőrség jelentése szerint M. J. napszámos, tekéi lakos pa­naszolta, hogy 1910. augusztus hó 3-án a tekéi határban Mikes nevű részen a szabadban elhelyezve volt 3 drb tölgyfáját á 4 korona 66 fillér értékben eltulajdonították. A gyanúsított M. T. szászpénteki lakos beismerte, hogy 2 drb fát 9 kor. 32 f. értékben szekérrel ő vitte el; védelmére azonban azt adta elő, hogy ő a fát K. K. erdőőrtől vette 4 koronával és ő nem tudta, hogy a megvett fa nem K. K. tulajdona. K. K. községi erdőőr beismerte, hogy a 2 drb. fát ő adta el mint saját tulajdonát. A tekéi kir. járásbíróságnál az ügyészségi megbízott azt indítvá­nyozta, hogy nyomozat teljesíttessék az irányban, hogy a lopás erdőterü­letről történt-e ? 2*

Next

/
Thumbnails
Contents