Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)

18 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. nem bocsátkozik, azi magától elutasítja, mert a belügyminiszter az igaz­ságügyminiszterrel egyetértőleg 29,357/1908. számú rendeletében kimon­dotta : hogy a gyámhatóság által a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok díjainak a megállapítása az 1894:XVI. t.-c. 123. §-a értelmében a hagyatéki bíróság hatáskörébe tartozik. II. Az IM. 1909. 2671. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő : hogy ebben az ügyben az eljárás a rendes bíróság hatás­körébe tartozik. III. A hatásköri bíróság döntését a következők indo­kolják : Az 1894: XX. t.-c. 123. §-a a törvény illető helyeire uta­lással jelöli ki ugyan azokat az eseteket, amelyekben az ügy­gondnok díja és költsége a hagyatéki bíróság, tehát a rendes bíróság által állapítandó meg, az 55. §. 4-ik pontja értelmé­ben a tárgyalás vezetője által kirendelt ügygondnok díjának és költségének megállapítása még sem utalható a gyámha­tóság alá. Az idézett törvény 79. §-a esetében ugyanis a gondno­kot a 128. §. negyedik bekezdése szerint a gyámhatóság ren­deli ki; ennek dacára díjának és költségének megállapítását a 123. §• a hagyatéki bíróság hatáskörébe utalja, vagyis nem veszi irányadónak azt: hogy a gondnokot mely hatóság rendelte ki, sőt a törvény XIII. fejezetének rendelkezései nem hagynak fenn kétséget a tekintetben, hogy maga a törvényhozás is azt akarta, miként a hagyatéki eljárás so­rán felmerült összes költségeket a hagyatéki bíróság álla­pítsa meg. Ezen az alapon adta ki egy felmerült esetben a m. kir. belügyminiszter a m. kir. igazságügyminiszterrel egyetértő­leg a ((Belügyi Közlöny» 1898. évi 9. számában közzétett 29,357/1898. számú rendeletét, mely szerint: a törvény 54. §-a esetében a gyámhatóság által kirendelt ügygondnok díjának megállapítása nem a gyámhatóság, hanem a hagyatéki bíró­ság által eszközlendő. Ennek a rendeletnek alapján kifejlődött gyakorlat sze­rint a törvény 54. §-a értelmében gyámhatóságilag kiren-

Next

/
Thumbnails
Contents