Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 13 terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. III. Kereskedösegéd mindaz, aki a kereskedőhöz, mint főnökhöz, szolgálati viszonyban áll és a főnök üzletében ke­reskedelmi természetű tevékenységet folytat. A jelen esetben D. S.-et illetően fennforognak a keres­kedősegéd fogalmát megállapító ezek a kellékek; mert a fize­tés mellett való szerződéses, állandó jellegű alkalmazás a szolgálati viszonyt létesíti; és mert a kereskedelmi társaság üzlete körében alkalmazott levelezőnek és utazónak tevékeny­sége kereskedelmi természetű. Tehát D. S. a Willgerodt-művek erdőipar betéti társa­ság céggel szemben volt viszonyában kereskedősegéd. Minthogy pedig az 1884: XVII. t.-c. 1. §-a szerint, az iparágakhoz kell érteni a kereskedést is, és ugyané törvény­nek a segédekről szóló rendelkezései a kereskedősegédekre is kiterjedően rendelkeznek: D. S.-nak a nevezett cég ellen a szolgálati viszonyból és e viszony megszűnéséből eredően támasztott követelésének érvényesítése iránt folyamatba tett idézett törvény 176. §-ának rendelkezése szerint, a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 5, A törvényhatósági bizottságnak az ellen a határozata ellen, mely szerint a fegyelmi úton felfüggesztett, de hivatalába vissza­helyezett körjegyzőt a felfüggesztés tartama alatt visszatartott, de visszahelyezésekor neki a község által kiadott illetményrészlet nem illeti meg, a község részéről beadott pernek megbirálása a köz­igazgatási biróság hatáskörébe tartozik. 1910. jan. 24. 1909. Hb. ioo. I. R. S. krusiczai körjegyző ellen a fehértemplomi járás főszolga­bírója 1906. évi szeptember hó 4-én 5121. sz. a. kelt véghatározatával a fegyelmi járást elrendelte és egyben őt állásától is felfüggesztette és illet­ményét fizetésének egyharmad részében állapította meg. A fegyelmi eljárás befejeztetvén, R. S. körjegyzőt 100 K pénzbir-

Next

/
Thumbnails
Contents