Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)

12 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. szetbeni lakás, továbbá utazás esetén a vasúti szabadjegyen kívül, napi 15 K külön díjazás mellett, mint utazót szolgálatba fogadta. D. S. ezen szolgálati viszonynak a cég részéről 1908. évi július hó 30-án eszközölt időelőtt való megszüntetése következtében a vaskohi járás főszolgabírójához, mint I. fokú iparhatósághoz panaszt adott be, melyben kérte, hogy a cég a hat heti felmondási időre járó részletesen felszámított illetményei és elmaradt napidíjakból várt haszon fejében 675 koronának és 114 K 17 f visszatartott fizetésének kiszolgáltatására köteleztessék. A főszolgabíró, mint L fokú iparhatóság tárgyalás mellőzésével 1908. évi október hó 15-én 2124 1908. sz. a. hozott véghatározatával D. S.-t kö­vetelésének érvényesítésével a rendes bíróság elé utasította, mert a kér­vényből megállapítható, hogy a panaszos a Willgerodt-cégnek nem mun­kása, hanem hivatalnoka volt. D. S. ezután a panasz tartalmával azonos keresetét a belényesi kir. járásbíróságnál adta be ; az iparhatóság határozatáról azonban emlí­tést nem tett. A kir. járásbíróság alperes cég pergátló kifogását 1908. évi augusz­tus hó 18-án 1908. Sp. II. 489/2. sz. a. kelt végzésével elutasította, mert az ipartörvény 176. §-a nem vonatkozik a kereskedelmi utazókra ; és 1909. évi február hó 19-én 1908. Sp. II. 489/15. sz. a. hozott ítéletével alperest 509 K 17 f tőke, annak 1908. évi augusztus 7-től járó 5 °/o kamatai és 60 K mérsékelt perköltség megfizetésére kötelezte ; a keresetnek ezt meg­haladó részét pedig elutasította. Alperes felebbezett és a felebbviteli tárgyaláson hatásköri kifogását fenntartotta, mire felperes becsatolta a vaskohi járás főszolgabírójának 2124/1908. számú idézett határozatát. A nagyváradi kir. törvényszék, mint polgári felebbviteli bíróság ezután 1909. évi április hó 22-én 1909. D. 227/2. sz. a. hozott végzésével a járásbíróság ítéletét feloldotta, az alperes által emelt pergátló kifogás­nak helyt adott és a további eljárást megszüntette ; egyidejűleg az irato­kat a végzés jogerőre emelkedése után a hatásköri bírósághoz felterjesz­teni rendelte. Az indokolásban megállapított tényállás szerint, a felperes az alperes kereskedelmi társaságnál a keresetben részletezett illetmények mellett alkalmazott levelező és utazó volt; s e tényállás következtében a kir. törvényszék az eljárást azzal az indokolással szüntette meg, hogy a havifizetés mellett alkalmazott levelező és utazó kereskedősegédnek tekintendő és mert a betéti társaság segédszemélyzetének a szolgálati vi­szony megszűnéséből keletkező követelései a törvény rendes útjának fenn­tartása mellett az 1884: XVII. t.-c. 176. §-ban körülírt közigazgatási eljárás alá tartoznak. II. Az IM. 1909. 2668. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt

Next

/
Thumbnails
Contents