Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 279 A pancsovai kir. törvényszék, mint büntető felebbviteli bíróság azonban 1908. évi november hó 26-án 33091908. B. sz. a. hozott végzésével a járásbíróság Ítéletét a Bp. 384. §. 1. pontban meghatározott semmiségi ok alapján a Bp. 550., illetve 404. §-a értelmében megsemmisítette és a kir. járásbíróságot a tényleg okozott kár megállapítására és ennek eredményéhez képest vagy újabb határozat hozatalára, vagy az ügynek a közigazgatási hatósághoz leendő áttételére utasította. A kir. járásbíróság ezután 1909. évi április 17-én 1908. B. 302. sz. a. hozott végzésével az ügyet az alibunári járás főszolgabirájához tette át, mert a tárgyalás adatai szerint nem volt megállapítható, hogy az egyenkénti legeltetéssel mily kár okoztatott. Az alibunári járás főszolgabirója 1909. évi május hó 24-én 212 1909- kih. szám alatt hozott véghatározatával hatáskörét nem állapította meg és az ügyet a hatásköri bírósághoz felterjeszteni rendelte, mert a becslevél szerint panaszlottak 240—240 K kárt okoztak és minthogy ezt a kárt panaszlott pásztorok és nem az egyes gazdák okozták, ennélfogva a hatáskör megállapításánál nem az egyes gazdákra állataik arányában eső kárdij, hanem a tettesek cselekményéből származó egész kárösszeg volt tekintetbe veendő, ez pedig a 60 K értékhatárt meghaladja. II. Az IM. 1909. 1667. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. ' III. Téves az eljáit bíróságnak az az álláspontja, mely szerint a hatáskör megállapítása szempontjából a kár összegét az egyéni kártétel szerint megosztotta, mert az eljárás adataiból az tűnik ki, hogy panaszosok a károkozó marhákat együtt legeltették s így egy, pásztorok által külön-külön, vagy épen a tulajdonosok száma szerint külön-külön elkövetett több büntetendő cselekmény tényálladékáról szó nem lehet. Minthogy pedig panaszosok 250 darab szarvasmarha után járó 60 koronát meghaladó kárigényt támasztanak, a feljelentett cselekmény az 1894. évi XII. tc. 97. §-a értelmében nem mint mezőrendőri kihágás, hanem a büntető törvény értelmében bírálandó el abból a szempontból, hogy a szóban levő cselekmény az ingatlan vagyonrongálás vétségének tényállaálladékát megállapítja, ennek megbirálása pedig az 1897. évi XXXIV. tc. 17. §-ának 4. pontja értelmében a kir. bíróság hatáskörébe tartozik.