Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 135 tartozik, anélkül, hogy érte kárpórlást adott volna vagy az 1890: L tcikk, illetőleg az 1881: XLI. tc. értelmében a kisajátítási eljárás igénybe véte­tett volna, indokolt, hogy a közigazgatási eljárással okozott sérelem pol­gári perúton orvosoltassék. Az érdemben pedig a kir. törvényszék azért változtatta meg az ítéletet, mert a feleket részéről való önkéntes területátengedést a tanuk vallomásával beigazoltnak nem találta. II. Az IM. 1909. 131. sz. alatt kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben hatásköri összeütközés esete nem merült fel; az alperes község pedig nyilatkozatában azt kérte, hogy ebben az ügyben az eljárásra a közigazgatási hatóság hatásköre mondassék ki. III. A hatásköri bíróság a következő okokból mondotta ki, hogy a szóban levő ügyben hatásköri összeütközés esete nem forog fenn. — Az 1907 : LXI. tcikk. 7. §-a szerint a hatásköri össze­ütközés fennforgásának első feltétele az ügynek azonossága. Az ügyazonosság fogalmát pedig a személyi és tárgyi azonosságon kívül az határozza meg, hogy ugyanazon vitás jog felett döntsön mind a két hatóság. A jelen esetben azon­ban ily értelemben az ügyazonosság nincs meg, mert míg a közigazgatási hatóság előtt a T. A. soroksári lakos által utca­területnek engedély nélkül történt elfoglalása miatt és a ke­rítésnek a kijelölt utca-vonalba való elhelyezése iránt emel­tetett a panasz, addig a bíróságnál, közigazgatási hatóság rendelkezése következtében visszabocsátott terület tulajdon­jogának érvényesítése iránt indíttatott kereset. Minthogy pedig úgy a közigazgatási hatóság, mint a rendes biróság törvényes hatáskörében járt el, midőn az előtte indított ügy tárgyalásába és eldöntésébe bocsátkozott, mert a közigazgatási hatóság felügyeleti joga alapján útren­dészeti szempontból az addig nyitva volt utcának visszaállí­tása, vagyis az előbbi tényleges állapot fenntartása iránt ren­delkezett, a rendes biróság pedig a magánjog alapján vitássá tett tulajdon kérdésében határozott, hiányzik a hatásköri összeütközésnek másik lényeges feltétele, hogy a közigazga­tási hatóság vagy biróság, hatáskörébe nem tartozó ugyan­azon ügyben járt légyen el.

Next

/
Thumbnails
Contents