Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)
8 2 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. sértett az 1894. évi XII. tc. 110. §-ában meghatározott kárdijjal megelégedett, ugyanazon tc. 103. §-a értelmében a községi elöljáróság hatáskörébe tartozik. II. Az IM. a kir. járásbíróság által hozzá felterjesztett ügyiratokat a hatásköri bírósághoz áttette, 1908. I. 1831. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményét terjeszti elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a rendes biróság hatáskörébe tartozik. III. A hatásköri biróság az eljárást a rendes biróság hatáskörébe tartozónak mondotta ki a következő indokokból: Az 1894. évi XII. tc. 97. §-a általános szabályul megállapítja, hogy az ugyanazon törvény 93., 94. és 95. §-aiban felsorolt cselekmények abban az esetben, ha a kár 60 koronánál nagyobb, a büntető törvények alapján birálandók el, miből önként következik, hogy az említett törvény 103. §-ának 3. pontjában foglalt megkülönböztetés szerint a járási főszolgabíró és a községi elöljáróság csak akkor járhat el, ha az ezen bűncselekmények által okozott kár a fentebb jelzett értékhatárt meg nem haladja. Minthogy pedig a szóban levő törvény 109. §-a szerint állatok által okozott kárnál a károsultnak jogában áll az okozott kár megtérítése helyett a kárdíj megfizetését kívánni s ezen esetben a kár mennyiségének bizonyítása nem szükséges, továbbá, minthogy a községi elöljáróságnál 1908. évi május hó 9-én felvett tárgyalási jegyzőkönyv szerint a károsult a kárdíjjal megelégedett s ehhez képest a valóságos kár megállapításának hiányában a hatáskör meghatározására az okozott kár helyett követelt kárdíj az irányadó, mely a jelen esetben — figyelemmel egyrészt az 1894. évi XII. tc. 110. §-ának megállapítására, másrészt a kárban talált juhok számára — a 60 korona összeget meghaladja, kétséget nem szenved, hogy a panaszolt cselekmény nem az 1894. évi XII. tc, hanem a büntető törvény alapján bírálandó el, még pedig abban az irányban, vájjon a vád alapjául szolgáló cselekmény megállapítja-e a Btk. 421. §-ában meghatározott vétség tényálladékát, mely vétség az 1897. évi XXXIV. tc. 28. §-ának I. 1. pontja szerint a kir. járásbíróság hatáskörébe van utalva.