Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. Sí minclezeknélfogva a felmerült hatásköri összeütközést mind a két ügyre vonatkozólag a rendes biróság hatáskörének megállapításával kellett eldönteni. A hatáskör ily irányú megállapítása nem zárja ki azt, hogy ha a biróság a feljelentett cselekményeket vagy azok egyikét valamely okból mint a Btk. 421. §-ába ütköző vétséget el nem birálhatná, azokat, vagy azok egyikét a Bp. 22. §-a értelmében szélesebb hatáskörénél fogva esetleg mint erdei kihágást tegye határozat tárgyává. 43, Ha a kár helyett a károsult a kárdíjjal megelégszik, a hatáskör meghatározásában a kárdíj összege irányadó. Tárgyalás után a biróság sohasem utasíthatja az ügyet a közigazgatási hatósághoz, ha az különben ennek hatáskörébe tartoznék. 1908 dec. 14. Hb. 44. I. G. S. zsablyai lakos 1908. évi április hó 27-én panaszt emelt Zsablya község elöljáróságánál L. M. és U. U. zsablyai lakosok ellen, mert L. M. juhásza, U. U., gazdájának 240 darab juhát az ő buzavetésében jogtalanul legeltette; kérte kárának megtérítését és a vádlott megbüntetését. A községi elöljáróság 1908. évi május hó 9-én, tárgyalás után, 41/908. sz. a. ítéletet hozott, melyben U. U. juhászt az 1894 : XII. tc. 94. §-ának f j pontjába ütköző kihágás miatt 40 K pénzbüntetésre ítélte, L. M.-t pedig 144 K kárnak megfizetésére kötelezte. L. M. felebbezésére a zsablyai járás főszolgabírója 1908. évi május hó 31-én 165 908. sz. a. hozott ítéletével a községi elöljáróság ítéletét feloldotta és az iratokat a kir. járásbírósághoz áttenni rendelte. A zsablyai kir. járásbíróság 1908. évi július hó 10-én, tárgyalás után, 1908. B. 144 3. sz. a. ítéletet hozott, melyben az ügyészségi megbízott indítványához képest U. U.-t bűnösnek mondotta ki a Kbtk. 421. §-ába ütköző, idegen ingatlan vagyon szándékos és jogtalan megrongálása vétségében és ezért 240 K pénzbüntetésre, mint fő- és 20 K pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre ítélte ; L. M. terhelttel szemben, vádindítvány hiányában az eljárást megszüntette. U. U. vádlott felebbezése folytán az újvidéki kir. törvényszék, mint büntető felebbviteli biróság, 1908. évi augusztus hó 17-én 4843/908. sz. a. hozott végzésével a kir. járásbíróság ítéletét a Bp. 384. §. 4. pontja alapján megsemmisítette, mert az ügynek elbírálása arra való tekintettel, hogy Térfi: Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára. II. 6