Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog V. (Budapest, 1942)

— Szóbeli sértések — 151 Nem tekintette bontóoknak a Kúria a bontóper során a fele­ség által tett azt a tényállítást, hogy férje nemi betegségben szenvedett, holott csak az nyert megállapítást, hogy húgycső­hurutban szenvedett (XIV. 257.), sem azt az orvosi vélemény alapján tett tényállítást, hogy a férj nemi betegséggel megfer­tőzte feleségét, holott a górcsövi vizsgálat később nemleges eredményt mutatott; adott esetben a Kúria ezen tényállítás jó­hiszeműségét nemcsak az előzetes orvosi vélemény alapján állapította meg, hanem azért is, mert a górcsövi vizsgálat nem­leges eredménye után ezt a tényállítást a fél nyomban vissza­vonta (XV. 70.). A nőtartásdíj biztosításának kérdésében felhozott azt a tényállítást, hogy a férj jórészt már eladta ingatlanait s hogy ezt célzatosan a nőtartásdíj érvényesítésének meghiúsulására tette, a Kúria nem tekintette bontóoknak, amikor a férj az együttélés alatt olyan kijelentést tett felesége előtt, hogy ha őt elhagyja, el fogja rejteni vagyonát és mehet majd koldulni (XIV. 997.), A feleségnek azzal az előadásával, hogy a férj elhódította őt az első férjétől, a Kúria szorosan összefüggőnek találta a férj által előterjesztett azt a tényállítást, hogy a feleség volt az, akinek az ő magas rangja és nagy vagyona megtetszett, aki őt behálózta, vele szerelmi viszonyt kezdett és amikor annak következményei lettek, elvétette magát (XIV. 997.). Még a házasság előtti tényekre vonatkozó tényállítások is szükségesek lehetnek a bontóperben és összefüggőek az ott le­tárgyalt kérdésekkel, mert a házastársak egyéniségének elbírá­lásánál olyan tények is figyelembeveendők, amelyek a házasság megkötése előtti időre esnek. Az a tényállítás tehát, hogy a fele­ség leány korában meglátogatta későbbi férjét és ezzel akarta őt kompromittálni és a házasságkötésre kényszeríteni, az ügyre vonatkozónak tekintette és e miatt nem minősítette ezt a sértést a Kúria bontóoknak (C. III. 4212/1940.). A fél perbeli cselekvési szabadsága azonban nem terjedhet odáig, hogy rosszhiszeműen vádolja meg házastársát (XIII. 794.). Rosszhiszeműnek találta és bontóoknak minősítette a Kúria adott esetben azt a bontóperben tett tényállítást, hogy a feleség egy kirándulás alkalmával éjjel egy férfi szobájába lopódzott és vele töltötte az éjszaka egy részét. Az adott esetben a férj tanukra hivatkozott állításának igazolására, de a bizonyítási indítványtól elállott, majd személyes meghallgatása alkalmá­val megismételte ezt a vádat azzal, hogy személyesen győződött

Next

/
Thumbnails
Contents