Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog V. (Budapest, 1942)

— Bontáohok általában — 113 Korlátolt beszámítás alá esőnek minősítette a Kúria a nemi élet elmaradása okából ösztönösen féltékenykedő feleség kifakadásait és gyanúsító kijelentéseit is (C. III. 4297/1940.) vagy a hosszú házasság s a gyermekek küzdelmes felnevelése után előrehaladott korban történt hűtlen elhagyás miatt az egyszerű aszszony által használt szóbeli kifakadásokat (C. III. 5305/1940.). Mellőzte a Kúria a bontóok megállapítását a Ht. 80. §-a esetében akkor is, amikor a házastárs magatartását menthetőnek tekintette, például amikor a férj elöljárójához intézett panaszos beadványában férjét a kielégítési alapnak a nőtartás elől való elvonásával vádolta meg a nyomasztó anyagi helyzetben teljesen magára hagyott feleség (C. III. 2063/1940.). A mindennapi élet tapasztalata azt bizonyítja, hogy a házassági életközösség megszakítása különösen abban a nőben, akiben az a meggyőződés él, hogy őt minden ok nélkül hagyták el, az elkeseredésnek olyan nagyobb fokát képes kiváltani, amely állandósul, sőt idővel, amikor a magárahagyottság érzése mind nyomasztóbbá válik, még fokozódik is. Mégis a Kúria, ugyancsak az életismeret alapján, ezekkel szemben figyelembe veszi azt is, hogy az ilyen házastárs cselekménye is csak akkor tekinthető a következmények alkalmazását kizáró módon menthetőnek, ha azt a másik házasfél részéről jött valamely súlyos sérelem kapcsán hirtelenül fellépő felindultság váltja ki és abban az előre megfontoltság elemei fel nem ismerhetők. A túlérzékeny és gyenge idegalkat és ezzel kapcsolatos korlátolt mérvű önuralom valóban alkalmas lehet arra, hogy a másik fél közvetlenül érvényesülő jogellenes magatartásának jelentőségét eltúlozza, de az ilyen idegalkatú egyénnél is menthetőségről csak akkor lehet szó, ha cselekményének a másik házastárs első ízben akkor érvényesülő jogellenes magatartása vagy cselekménye a közvetlen okozója (C. III. 3006/1941.). A menthetőség elbírálásánál a joggyakorlat szem előtt tartja azt a szabályt, hogy az egyik házastárs vétkes cselekménye nem jogosítja fel a másik házastársat arra, hogy a házastársi kötelességeket szándékosan és súlyosan ő is megsértse. A különélő feleségnek azt a magtartását tehát, hogy ágyassági viszonyra lépett, nem teszi menthetővé az, hogy a férje tettlegeskedett vele, hogy az életközösséget a férje szakította meg egy idegen nő miatt, s hogy sem az ő, sem a közös gyermekük tartásáról nem gondoskodott, aminek következtében azután a feleség a legnagyobb nyomorba jutott. A különélő feleségnek ugyanis, ha a férjet terhelő tartási kötelezettséget kikényszeríteni nem tudja, még mindig módjában áll olyan kereső foglalkozást kezdeni, amely nem jár erkölcstelen élet folytatásával (C. III. 5128/1941.). Boda—Vincenti: Magánjogi Döntvénytár. *