Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog IV. (Budapest, 1939)
— Alapítvány. — 73 parancsnoksággal való közléskor, hanem a féllel való közléskor válik joghatályossá, ez utóbbi időpontig tehát visszavonható. (XII. 1007.) A községi vagyonra vonatkozólag kötött hat évnél hosszabb haszonbérleti (helypénz szedési) szerződésnek megkötését tárgyazó községi határozat, csak a törvényhatósági jóváhagyás után hajtható végre. (X. 987.) A lefoglalt követelés behajtására kirendelt ügygondnok az érvényesített követelés egy részét peregyességben sem engedheti el, egyébként azonban az általa kötött bírói egyesség hatálya kiterjed a végrehajtást szenvedőre is, aki tehát követelésének az ügygondnok által kötött egyességgel érintett részét adósával szemben újabb keresettel nem érvényesítheti. (C. I. 289—1936.) Abból a jogszabályból azonban, hogy a kirendelt ügygondnok a követelés behajtása iránt saját felperessége alatt indíthatja meg a pert, nem következik, hogy a végrehajtató az őt ért jogsérelem orvoslásának egyéb módja hiányában be. ne léphetne ebbe a perbe. A Kúria pl. megállapította a végrehaj tatónak saját személyében való perlési jogosultságot akkor, amikor a követelést a saját nevében érvényesítő ügygondnok az ügyvédség gyakorlatától a per folyamán elmozdíttatott s amikor a végrehaj tatónak a per mikénti eldöntéséhez fűződő jogi érdeke a perköltségben történt személyes marasztalása folytán is kétségtelen volt. (C. V. 597/1937.) 13. Alapítvány. A végrendeletben tett családi alapítvány — ha tőkéjének tényleges kihasítása csak az örökhagyó elhalálozása utáni időkben történik is meg, — már az örökhagyó elhalálozásakor létrejöttnek tekintendő, ha az alapítvány céljául szolgáló vagyont az örökhagyó a végrendeletében kijelölte s kijelölte az alapítvány kezelésére hivatott szervet is. (C. I. 608/1938.) Az alapítványi jövedelemben részeltetendők nem hagyományosok, ennélfogva a hagyatéki eljárás során külön ügygondnokot az ő részükre nem kell kirendelni. Az alapítványi intézőszerv kötelessége, hogy az alapító akaratát az okirati rendelkezések szerint végrehajtsa, az alapítványi főfelügyeleti hatóságnak a feladata pedig arról gondoskodni, hogy az alapítvány vagyonát az alapító akaratának megfelelően kezeljék és az alapítvány céljára fordítsák. Ebből folyóan az alapítvány jövedelmében részeltetendők érdekeinek megóvásáról a hagyatéki eljárásban és az annak során létesülő osztályegyezség megkötésénél az alapítványi intézőszerv és a felügyeleti hatóság van hivatva gondoskodni. (XII. 413.) A családi alapítvány jövedelmében részesedésre hivatott rokonoknak csak arra van kereshetőségi joguk, hogy az alapítványi