Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog IV. (Budapest, 1939)
— A házasság érvénytelenítése. — 105 19. A házasság érvénytelenítése. A cselekvőképesség szempontjából a H. T. 127. §-a éles megkülönböztetést tesz az elmebetegek között aszerint, hogy gondnokság alatt állanak-e vagy sem? E megkülönböztetés szerint az idézett szakasz c) pontja értelmében házasságjogi szempontból feltétlenül cselekvőképtelenek azok az elmebetegek, akik gondnokság alatt állanak, ellenben a b) pont szerint a gondnokság alatt nem állók csak akkor, ha elmebetegségük miatt „eszöknek használatától meg vannak fosztva". A H. T.-nek ez a megkülönböztetése a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elmebeteg, — amennyiben betegsége őt eszének használatától meg nem fosztja, — mindaddig, amíg gondnokság alá helyezve nincs, házasságjogi vonatkozásban cselekvőképes és mint ilyen, házasságot jogérvényesen köthet. (XI. 209., XIII. 592.) A Ht. 127. §-ának b) pontjánál a súlypont nem az elmebetegségen, hanem az „eszétől való megfosztottságon" van. Igaz ugyan, hogy az elmekórtan fejlődésével az orvostudomány ma már azon az állásponton van, hogy világos pillanatok (lucidum intervallum) nincsenek és hogy az elmebetegség annak kezdetétől megszűnéséig folytonos és a beteg a teljes gyógyulásig az agyban lévő kóros folyamat hatása alatt áll, de az orvostudományban kialakult ez az újabb felfogás nem ronthat törvényt és nem szüntetheti meg azt az éles megkülönböztetést, amelyet a Ht. 127. §-ának b) és c) pontja létesít. (X. 1023., XI. 209., XIII. 592.) Ezen álláspontjának megfelelően feloldotta a Kúria azokat az ítéleteket, amelyek az érvénytelenítési keresetnek pusztán azon az alapon adtak helyt, hogy a házastárs hüdéses elbutulásban (dementia paralitica progressiva) szenvedett, vagy más esetben, agyhüdéses elmezavarban (schizophrenia) szenvedett és ezen betegségek már a házasságkötés időpontjában is fennállottak. A Kúria itt annak a tisztázását kívánta, hogy a házastárs a házasságkötés időpontjában elmebetegségénél fogva meg volt-e fosztva eszének használatától, (X. 1023'., XI. 209.) mert annak a bizonyítása a döntő, hogy a házastárs a házasság megkötésekor oly fokban volt-e elmebeteg, hogy ennek folytán eszének használatától az adott esetben meg volt fosztva. (C. III. 6248—1936.) A H. T. 53. §-a értelmében megtámadható a házasság kényszer miatt, ha azt valamelyik házasfél fenyegetéssel előidézett alapos félelem következtében kötötte meg. Állandó bírói gyakorlat, hogy fenyegetés alatt oly jogellenes cselekmény értendő, amellyel a másik fél a megtámadó felet szabad akaratelhatározását kizáró kényszerhelyzetbe hozva, bírta reá a házasság kötésére (C. III. 2175/1936.), és amely olyan alapos félelmet váltott ki a házastársból, hogy az a házasságkötésbe adott belegyezés szabadságát kizárta, vagy lényegesen korlátozta (X. 898.).