Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog III. (Budapest, 1936)

— A tartás jogalapja — 189 előzően azonban a feleség volt az, aki magaviseletével a férjét a tettlegességre ingerelte, a Kúria úgy találta, hogy a házassági élet­közösség megszüntetésére nemcsak a férj, hanem az említett maga­tartásával a feleség is okot adott, ennek következtében a tettleges­ség a feleségnek az életközösség megszüntetésére jogos indokul nem szolgálhatott és így a feleség a férjétől ideiglenes nőtartást nem követelhet (IX. 571.). Vétlennek tekintette a Kúria az ideiglenes nőtartásdíj szem­pontjából azt a hitvestársat, akinek a férje a lakásválasztási jogot vele szemben nem megfelelően gyakorolta. Alkalmazandó itt is az a jogszabály, hogy ha a házastársak az életközösséget közös meg­egyezéssel a feleség szüleivel közös lakásban folytatják, a férj a la­kásmegválasztás jogával feltétlenül már nem élhet és ez alapon az életközösségnek az eddigi közös lakás helyett más külön lakásban való folytatását jogosan csak abban az esetben igényelheti, ha a bé­kés házaséletnek a szülőkkel közös lakásban való folytatását azok­nak jogellenes magatartása lehetetlenné teszi, vagy legalább is ko­molyan veszélyezteti, — avagy ha valamely fontos érdekből a lakás megváltoztatása szükségessé válik. További feltétele a lakásválasz­tási jog jogszerű gyakorlásának, hogy a férj feleségével idejében és ne rideg üzleti hangon közölje az újonnan választott lakás címét s ily módon alkalmat adjon neki arra, hogy jogos kívánságait s eset­leges ellenvetéseit közölhesse (X. 459.). Jogosulatlannak tekintette a Kúria az életközösségnek a fele­ség részéről történt megbontását abban az esetben is, amikor a férj anyagi viszonyainak a megromlása folytán albérleti lakásba költö­zött és a felesége őt azért nem követte oda, mert úgy találta, hogy társadalmi viszonyaiknak az ilyen lakás nem felel meg. A Kúria álláspontja szerint a feleség a budapesti viszonyok kölzött a mai válságos gazdasági helyzetben szokásos albérleti lakásba a férjét követni tartozott volna (VIII. 631.). Ha a közös lakást a feleség jogos okból — így gazdasági kényszerhelyzetben, kereset céljából — hagyta is el, az abba való visszatérést csak addig tagadhatja meg jogosan, amíg erre törvé­nyes alapja van, mert különben az ideiglenes nőtartási díjra való jogát elveszti (X.144.). Az ideiglenes nőtartáshoz való jog szempontjából nem tekin­tette jogosulatlannak a Kúria annak a nőnek a távollétét, aM a bontóperben folytatott éles harc után a férjéhez intézett levéllel megkísérelte a közeledést, de sikertelenül. Abból, hogy a személyes jelentkezés helyett előbb levélben érdeklődött a nő a férje szándéka felől, a Kúria szerint nem lehet következtetést vonni a közeledési szándék komolytalanságára, mert az előzményekre tekintettel a nő az azonnal való személyes jelentkezés esetén visszautasításnak tehette vona ki magát (IX. 687.).

Next

/
Thumbnails
Contents