Ruhmann Emil (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog V. (Budapest, 1943)

Felülvizsgálat 205 ellen irányuló felülvizsgálatnak sincs helye. (XVI. 478.) A végre­hajtási eljárásban a zárgondnok ténykedéseiből kifolyólag fel­merült és bírói megállapítás tárgyául szolgáló zárgondnoki díj a felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából a polgári per­ben felmerülő költséggel egy tekintet alá eső járulékos követelés. Minthogy pedig a Te. 37. §-ának utolsó bekezdése értelmében a fellebbezési bíróság ítélete ellen a perköltségek viselésének vagy mennyiségének kérdésében felülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha a felülvizsgálat egyúttal az ítéletnek egyéb oly része ellen is irányul, amely ellen egymagában is felülvizsgálatnak van helye, a fent elfoglalt jogi álláspontból következik, hogy nincs helye felülvizsgálatnak akkor sem, ha a felülvizsgálati ké­relmet a perköltségek mennyiségének és viselésének kérdésén kívül egyes zárgondnoki ténykedések díjainak meg nem állapí­tása miatt terjesztik is elő. (C. P. V. 2534/1939.) Felülvizsgálat az ítélet indokai ellen. A ítélet indokolása el­len az ítélet rendelkezésének megtámadása nélkül perorvoslatnak csak akkor van helye, ha a megtámadott indokolás határozat jel­legű s mint ilyen, az ítélet jogerőre emelkedésének esetében a peres felek között ítélt dologgá válhat. (XV. 56. Ugyanígy: XVI. 14.) A bíróság gyakorlatában állandóan alkalmazott perjogi sza­bályok értelmében az ítélet indokolása ellen külön fellebbvitelnek (így csatlakozási kérelemnek is) csak akkor lehet helye, ha a meg­támadott indokolás határozat jellegű, vagyis ha annak a felek viszonyában az ítélet rendelkezésétől független anyagi jogereje van. (XIV. 952.) A m. kir. Kúria állandó gyakorlata szerint a per­nyertes fél a fellebbezési bíróság ítéletének indokolása ellen csak akkor élhet perorvoslattal, ha az indokolás a keresettel érvénye­sített jogra kiható jogerőre emelkedhető határozatot tartalmaz. (XIV. 840.) Az a körülmény, hogy a fellebbezési bíróság meggyő­ződése megalkotásának alapjául a nem kifogásolt indokokon felül feleslegesen olyan körülményekre is hivatkozott, amelyek a fel­peres álláspontja szerint nem helytállók, a kellően indokolt bírói meggyőződés eredményének felülvizsgálatát a Pp. 534. §-a értel­mében nem teszi lehetővé. (XIII. 1033.) Az 1064. számú elvi határozat szerint: A perbe vitt jognak előkérdése felől hozott és az ítélet indokolásában foglalt döntés ellen fellebbvitelnek egyáltalában, tehát az ellenfél felülvizsgá­lati kérelméhez való csatlakozás alakjában sincsen helye.

Next

/
Thumbnails
Contents