Ruhmann Emil (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog V. (Budapest, 1943)

108 Kézbesítés az ügyvédi képviselet nélkül előterjesztett beadványokra, mert az ügyvédi képviselet hiányát a Pp. 99. és 141. §-a egyaránt nem pótolható hiánynak és ehhez képest visszautasítási oknak tekinti. (C. Psz. 3075/1941.) III. FEJEZET Kézbesítés Az idéző végzéssel ellátott keresetlevél kézbesítésének újabb megkísérlése is sikertelen maradván, a bíróság alperes részére ügygondnokot rendelt ki, aki az ügyet a felülvizsgálati szakig képviselte. A felülvizsgálat során alperes nevében meghatalma­zott ügyvéd jelent meg, aki bejelentette, hogy az ismételt kézbe­sítés megkísérlésekor az alperes már nem lakott azon a helyen, ahol a kézbesítést megkísérelték. A m. kir. Kúria megállapítja, hogy az ügygondnok kirendelése szabálytalanul történt. Indokok: Az idéző végzéssel ellátott keresetlevél kézbesítésének újabb meg­kísérlése, aminek eredménytelensége folytán az elsőbíróság a Pp. 163. §-a utolsó bekezdésének alkalmazásával az alperes részére ügygondnokot rendelt ki, hatálytalan volt, mert az irányadó tény­állás szerint az alperes a kézbesítés újabb megkísérlése idejében már nem lakott azon a helyen, ahol a kézbesítés megkíséreltetett. Az újabb kézbesítési kísérlet hatálytalansága folytán nem volt helye a Pp. 163. §-a alkalmazásának, ennélfogva az alperes részére ügygondnok kirendelésének sem. Mivel pedig a szabálytalan ügy­gondnoknevezés a pervitelre szóló meghatalmazás hiányát nem pótolja, lényegileg az a helyzet, hogy a per elsőbírósági és felleb­bezési szakában az alperes helyett harmadik személy meghatal­mazás nélkül járt el. (XV. 429.) A részvénytársaság ellen indított perben a kereset a K. T. 186. §-a értelmében bármely igazgatósági tag kezéhez kézbesít­hető. A Pp. 153. és 163. §-aiban foglalt rendelkezés szerint a keres­kedelmi üzlet folytatásából eredő perekben a fél helyett a cég­vezető kezéhez is kézbesíthető az idézéssel ellátott kereset. A cég­vezető fogalmát a K. T. 37. §-a határozza meg, ennélfogva a cég­tulajdonos által kirendelt, a K. T. 38. §-ában körülírt és a 38. § értelmében harmadik személyek irányában nem korlátozható jog­körrel felruházott cégvezető értendő a Pp. 153. §-ában említett cégvezető alatt. A 9000/1938. M. E. számú rendelet 2. §-a alapján kijelölt felvidéki képviselő jogosult ugyan a rendelet 4. §-a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents