Ruhmann Emil (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog V. (Budapest, 1943)

102 Megállapítási kereset fontos jogi és gazdasági érdeke fűződik annak még a választott bírósági ítélet meghozatala előtt leendő megállapításához, hogy a választott bírósági kikötés alapján a választott bíróság vele szemben eljárhat-e és minthogy ez a kérdés a felekre kötelező módon a fent kifejtettek szerint csak a rendes bíróság határoza­tával dönthető el, a felperes nem zárható el attól, hogy a válasz­tott bírósági kikötés érvényességének a kérdését már a választott bírósági ítélet meghozatala előtt a Pp. 130. §-a alapján indított megállapítási kereset útján bocsássa a rendes bíróság döntése alá. (XVI. 151.) Megállapítási kereset az ügyvéd költségeire vonatkozó meg­állapodás érvényességének kérdésében. A felperes annak bírói megállapítása iránt indít keresetet, hogy az a díjmegállapodás, amellyel ő egy, az alperes ügyvéd útján érvényesített öröklési igényének meghatározott részét ügyvédi jutalomdíjként az alperes részére lekötötte, semmis és hatálytalan. A fellebbezési híróságnak érdemben hozott ítéletét az alperes többi között azon a címen is megtámadja, hogy adott esetben a megállapítási kereset törvényes előfeltételei hiányoztak. A m. kir. Kúria a következő indokolással utasítja el ezt a panaszt: Az egymással ügyvédi megbízási jogviszonyban állott feleknek a díjazást illető jogviszonya szempontjából lényeges jelentősége van, vagy lehet annak, hogy a törvény tilalmába ütközik-e és így semmis-e a felek között létesült az a megállapodás, amelyben a felperes az általa a végrendeleti örökösökkel szemben peres úton érvényesített utóöröklési igény tárgyának meghatározott hányadát az alperes részére ügyvédi jutalomdíjul lekötötte és azt az alperesre enged­ményezte, hogy továbbá ez a megállapodás és engedményezés utóbb az alperesnek a felperes képviseletéről történt lemondása folytán abban az esetben is hatályát vesztette-e, ha az eredetileg hatályosan jött létre. A semmisségnek vagy az utólagos hatály­talanná válásnak megállapítása a felperes jogállapotának bizto­sítására az alperessel szemben már ebből az okból is kétségtelenül szükségesnek mutatkozik. (XIV. 261.) öröklési igény érvényesítésére irányuló kereset nem meg­állapítási kereset. A bírói gyakorlatban kifejlődött jogszabály szerint az öröklési igény érvényesítésére irányuló kereset, mégha az csak jogviszony megállapítását célozza is, nem esik a Pp. 130. <-ában szabályozott megállapítási kereset fogalma alá. (C. P. I. 593/1940.)

Next

/
Thumbnails
Contents