Markos Olivér - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog I. (Budapest, 1931)
72 — Büntető ítéletek hatálya — nak megdöntésére kellő adat merült-e fel és ebből a szempontból közömbös pld. az is, ha a perben kihallgatott végrendeleti tanú az alakiságok betartását nem igazolja (III. 378.). c) Büntető és fegyelmi bíróságok határozatainak hatálya a polgári perben. Az állandó bírói gyakorlat (P. H. T. 198.) értelmében a jogerős büntetőbírói ítélet az abban eldöntött kérdés tekintetében az utóbb eljáró polgári bíróságra is irányadó; ha tehát a büntetőbíróság megállapította, hogy a terhelt a terhére rótt bűncselekményt elkövette, úgy ezt a megállapítást a polgári bíróság többé vizsgálat tárgyává nem teheti. Az idézett elvi határozat értelmében kialakult bírói gyakorlat szerint azonban jelmentő büntetőbírói ítélet esetében a polgári bíróság a magánjogi felelősség megállapításának kérdésében a felmentő büntetőbírói ítélet tartalmától eltérően is ítélhet (II. 938.). Ilyen esetben a polgári bíróság a felelősség kérdését a bizonyítás eredményének szabad mérlegelésével döntheti el és ezért a jelmentő ítéletben megállapított tényállástól el is térhet(I. 2014. Gy. T., — II. 13., 242., 1693., IV. 56., 472.)A Pp. 326. §. 1. pontjára alapított büntetőbírósági felmentő ítélet megállapításaiból a polgári bíróságra csupán az kötelező, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény (III. 991.). A felperes ellen tett büntető feljelentés alaptalanságára alapított polgári perben a büntető feljelentés alaptalansága a Pp. által megengedett bármely bizonyítási eszközzel igazolható (I. 208.). A büntető cselekményre alapított kártérítési perben a polgári bíróságra csupán a jogerős marasztaló büntetőítélet megállapításai kötelezők; ha azonban a büntetőítélet még jogerőre nem emelkedett, polgári perben önállóan döntendő el az a kérdés, hogy a felperes kárát (testi sérülését) az alperes okozta-e (IL 349-)Rágalmazássál okozott nem vagyoni kár iránt indított polgári perben a rágalmazó tényállítás valóságnak megfelelő volta bizonyítás tárgyává nem tehető akkor, ha az alperes bűnösségét a büntetőbíróság már jogerősen megállapította (C. VI. 6868/ 1928.). Ha a büntetőbíróság a sértett felet kárigényével polgári perútra utasította, a büntetőbírói ítélet indokaiban hozzávetőleg megjelölt értékmegállapítás a polgári perben nem irányadó (IV. 195.). Bár a büntetőbíróság jogerős marasztaló ítélete, mellyel a vádlott bűnösségét megállapította, a polgári ügyben eljáró bíróságot feltétlenül köti: a házassági bontóperben a polgári bíróság