Markos Olivér - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog I. (Budapest, 1931)
— Vélelmek — 71 eredményt nem nyújt, a bíróság a kár mennyiségét is minden körülmény figyelembevételével legjobb belátása szerint állapítja meg (C. V. 3889/1929.). A szabad mérlegelés elvének feltétele azonban az is, hogy a bizonyítékok tartalmának idézése az ítéletben híven történjék és hogy a bíróság ténybeli következtetései az okszerűség szabályaival ne álljanak ellentétben (II. 699.). Nyilvánvalóan helytelen ténybeli következtetésről azonban csak akkor lehet szó, ha az okszerűség egyenesen kizárja azt, hogy valamely tényből a bíróság által megállapított következtetést lehessen levonni, de nem forog fenn akkor, ha a híróság a tényekből csupán más következtetésre jut, mint a peres fél (III. 43., I. 1918.). b) Jogi vélelmek. A Pp. 272. §-a értelmében a magánjog általános szabályai alapján fennálló törvényes vélelmek az ellenkező bebizonyításáig valónak tartandók. Ilyen vélelmek pld.: hogy az ügyletről kiállított okirat rendszerint annak a birtokába adatik, akinek javára szól (II. 1 529.); hogy a szülő és gyermekek között létesült és a kötelesrészt sértő vagyonátruházás ingyenesen történt (II. 1442.), miért is az ilyen vagyonátruházás esetében az ellenérték szolgáltatásának bizonyítására a jogügyletet magában foglaló okirat tartalma a kötelesrészre jogosítottal szemben egymagában nem alkalmas (II. 348.); hogy a házasság alatt befolyt örökséget a házasfelek a házasságban használták fel (I. 136.); hogy a házasság fennállása alatt a feleségen mutatkozó fertőző nemi betegség a férjtől származik (I. 496.), stb. stb. Az állandó bírói gyakorlat szerint ha a férj a házasság kötésekor tudta, hogy felesége más állapotban van, az vélelmezendő, hogy a házasság megkötése előtt fogant, de a házasság megkötése után született gyermeket az anyával a férj nemzette (II. 1660.). Ha a felek egymással kölcsönösen elszámoltak, az vélelmezendő, hogy a kereseti követelés tekintetében is elszámoltak (I. 871.). A közhivatalnoki büntetőjogi felelősség alatt álló államvasúti közegektől származó üzletvezetőségi íratok mellett a hitelesség vélelme szól (II. 1053.). Az ellenkező megállapodás bizonyításáig rokonok között is érvényes általános szabály az, hogy jogközösség esetében a részesek a közös tárgy terheit illetőségük arányában viselik (II. 1014.). Végrendelet érvénytelenítése iránti perben a törvénynek megfelelő végrendeleti záradék tartalmával szemben a bizonyítás általános szabályai szerint kell elbírálni, hogy a záradék tartalmá-