Nagy Dezső Bálint - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog II. (Budapest, 1933)

104 — Kezesség, egyemlegesség ÍA kezes általában a főadós elleni követelés minden módosí­tásáért felel ugyan, amelyet az törvénynél fogva szenved, de felelőssége nem terjedhet ki többre, mint amennyire kifejezetten kezességet vállalt. Ezért a hitelező az egyenes adósnak az ügy­lettől történt elállása folytán a kezes által kifejezetten vételár­előleg megfizetésének biztosítására adott váltók alapján kártérí­tési igényt nem érvényesíthet. (V. 891.) Hitelkeret erejéig vállalt kezesség mindaddig nem szűnik meg, amíg a főadóssal létesített hitelviszony tart. A kezesség terjedelmét tehát nem befolyásolja, az, hogy a hitelviszony tartama alatt a főadósok visszafizetéseket teljesítettek, majd ismét hitelt vettek igénybe, hanem az csak azt eredményezi, hogy a hitelviszony mindenkori állása szerint való összeg erejéig áll fenn a kezes felelőssége. (VII. 428.) Más­nak kötelezettségéért helytállásra vonatkozó kijelentéseket azon­ban kiterjesztőleg magyarázni nem lehet. Ha tehát pl. a keze* csupán 3 waggon áru vételáráért vállalt felelősséget, a hitelező pedig 4 waggon árut szállított, s a főadós 2 waggon árát ki­fizette, a kezes csupán további 1 waggón áruért felel. (V. 1322.) Ha a főadós elleni végrehajtás előreláthatóan nem vezetne a hitelező kielégítésére, a kezes nem hivatkozhatik az őt egyéb­ként megillető sortartási kifogásra. (C. 7160/1929. K. J. 1931. 62.) Ügyletujitás esetén a régi követelést biztosító kezesség ellen­kező megállapodás hiányában az új követelés biztosítására is szolgál. (VI. 1311.) Nem zárja ki a másnak bizonyos időpont­ban fennálló tartozásáért történt kezességvállalás érvényességét az, hogy a kezességgel biztosított összeg számszerűen kifejezeti megjelölése nem történt meg. (V. 1069.) Ha valaki azért vállal kezességet, hogy egy másik kezes kötelezettségéből szabaduljon, azt azonban a hitelezők kötele­zettségéből nem bocsátják ki, a kezességvállalás nem lép ha­tályba. (IV. 1071.) A kezes tudta és hozzájárulása mélkül a fő­adósnak engedett halasztás esetén a kezes felelőssége csak ab­ban az esetben szűnik meg, ha a halasztás ideje alatt a főadós vagyoni viszonyai akként változtak, illetve romlottak meg, hogy a főadóssal szemben az eredeti lejáratkor még behajtható kere­seti követelés utóbb a halasztás leteltével már behajthatatlanná vált. (V. 53.) A kezes felelősségét kiterjesztő magyarázat szerint a kezes csak akkor szabadul, ha a kellő időben való behajtás a hitelező hibájának betudható valamely okból maradt el (VI. 1310.), vagy ha a hitelező a főadós vagyoni romlását már előre láthatta, vagy ha a kezes a haladék megadása ellen előzetesen tiltakozott. (VI. 847.) iA hitelezőnek általában a jóhiszeműség követelményénél fogva tartózkodnia kell olyan cselekményektől, amelyek a kezet helyzetét súlyosbítanák. Ebből folyólag szabadul a kezes, ha ft

Next

/
Thumbnails
Contents