Nagy Dezső Bálint - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog I. (Budapest, 1930)

50 — Remuneráció — ez az alapjellege évtizedes gyakorlatnál fogva a legtöbb pénzintézet és iparvállalat belső életében lényegesen megváltozott. A változás, vagy a remunerációs juttatásoknak szerződési kikötésével történt, miáltal a juttatás rendszeres illetményjellegét öltötte ,vagy azáltal, hogy ez illetmények rendszeresen és általában évenként, vagy állandóan ugyanabban az összegben, vagy a tisztviselők fizetésének bizonyos hányadában fizettettek; ily ily gyakorlat mellett a bírói gyakorlat a remuneráció fizetésének kötelezettségét megállapította, mert a javadalmazás folytonos gyakorlat folytán rendszeres illetmények jellegét öltötte. A bíróságok felismerték, hogy a javadalmazás természetét nem annak önkényesen választott elnevezése, hanem azok a sajátos körülmények, melyektől valamely javadalmazás alapjellege függ, határozzák meg. S ezért kimondották, hogy minden rendszeres illetmény, bármely elnevezés alatt kapja is a munkavállaló, ha az megélhetése biztosítására szolgál s e célból számításának biztos és rendszeres alapjának tekinthet, a rendszeres illetmény jellegével bír (II. 1454). A tisztviselők felfogadásánál az ezzel megbízott főtisztviselők utaltak a szokásos remunerációra, habár ilyenkor határozott összegről nem volt szó; ez általános kötelezettségvállalást jelent, mely alól a munkaadó nem térhet ki pusztán abból az okból, hogy a felfogadásnál határozott összeg nem került szóba. Igazolást nyert, hogy a vállalat évről-évre több évtizeden keresztül rendszeresen fizetett remunerációt tisztviselőinek, s ezek a termelési költségnél számításba is vétettek s erre évközben a tisztviselőknek előleget is folyósítottak; még az is előfordult, hogy egy veszteséges évben fizettek a tisztviselőknek remunerációt. 24 éven át követett ilyen gyakorlat alapján a vállalat hallgatólag elismerte, hogy a remuneráció nála nem önkéntes jutalom, hanem rendszeres illetmény. (II. 1454.). Több éven át rendszeresen adott remunerációnak kikötés hiányában is illetmény jellege van. (P. H. T. V. köt. 777.). Ha a munkaadó a szolgálati szerződés megkötésekor, vagy utóbb remuneráció fizetésére kötelezi magát, ezzel a remuneráció elveszti ajándék jellegét és kötelezettséggé válik akkor is, ha annak összegét vagy mértékét előre nem is határozták meg, (P. H. T. V. köt. 778. sz.); ily remuneráció úgy a felmondási időre járandóság, mint a végkielégítés megállapításánál számításba veendő. (Ellenkező, de az állandó gyakorlattal ellentétben: I. 1086.). Ha a szolgálati szerződés megkötésénél a remuneráció öszszege sem számszerűleg, sem közvetve valamely más módon nem állapíttatik meg, a bíróság feladata az összegszerűség megállapítása. (II. 1454.). Ilyenkor a bíróság az összes körülmények figye-