Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)

o2 a személyzet tagjai által elkövetett bűncselekményeket olya­noknak kell tekinteni, mintha azokat közhivatalnokok követ­ték volna el. Ennek a kijelentésnek azonban nem lehet azt az alkotmányjogi hatályt tulajdonítani, hogy annak folytán a va­súti személyzet tagjai valóságos közhivatalnokok s az ő fe­gyelmi hatóságuk valóságos közhatóság volna. (IV. 1428. = C. jh. 4345/930.). 2. §. A Hv. 2. §^ának második bekezdése szerint a hatóság el­leni erőszak bűntettének tényálladékához az is tartozik, hogy az akadályozásnál vagy intézkedésre kényszerítésnél eszközül „veszélyes fenyegetés", vagyis olyan hátrány vagy sérelem ki­látásba helyezése használtassák, mely alkalmas arra, hogy a hatóságban, vagy annak tagjában, — ha nem is szigorúan a Btk. 347. §-ában és illetőleg a Kbtk. 41. §-ában jelzett értelem­ben —, de mindenesetre valamely meghatározott komoly ve­szély közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet ébresszen. (C. 5616/932.). Az a körülmény, hogy a tettes nem közvetlenül a hatóság tagja ellen alkalmazta a veszélyes fenyegetést, hanem az an­nak kíséretében volt egyén ellen, a hatósági közeg elleni erő­szak bűntettének megállapítását nem zárja ki; amikor ugyan­is a cselekmény veszélyes fenyegetéssel követtetik el, elegendő, ha a veszélyes fenyegetés a hivatali kötelesség teljesítését tar­tósan, vagy ideiglenesen akadályozza, bárki ellen alkalmazta­tott is a veszélyes fenyegetés. (C. 1622/932.). 4. §. Az előkészülettel együtt jelentkező csoportosulás a bűn­cselekmény bevégzése, tekintet nélkül arra, hogy a hatóság kö­zegének célbavett bántalmazása megtörtént e, vagy sem. (VII. 558. = C. 209/933.). E szerint e bűncselekmény tényálladékának nem alkotó­eleme az, hogy a hatósági közeget a törvényben meghatározott célból létrejött csoport, vagy annak egyes tagja részéről vala­mely jogsérelem is érje, hanem maga a tiltott csoportosulás és illetőleg az abban való részvétel ténye az, amely büntetés alá esik. (C. 5265/931.). Azonban nem szükséges, hogy a hatósági közeg akadá­lyozásának, intézkedésre kényszerítésének és illetőleg tettleges bántalmazásának célzata már a csoport megalakulásánál meg legyen, hanem elegendő, ha ezt a célzatot a hatósági közeggel való szembetalálkozás váltja ki a csoportosulásból. (C. 5591/ 933.). A hatósági közeg elleni erőszak vétségénél a hatósági kö-

Next

/
Thumbnails
Contents