Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)
100 fejezések nem bírálhatók el külön bűncselekményként, hanem beleolvadnak a súlyosabb bűncselekménybe. (C. 3569/931., VI. 714 = C. 1041/932., — BHT. 297.). Testi sértés okozása közben, ugyanazon akaratelhatározásból származó s szóval elkövetett becsületsértés a súlyosabb beszámítás alá eső bűncselekménybe beleolvad. (C. 4099/907., állandó gyakorlat.) A tettleges becsületsértés az erőszakkal véghezvitt nemi közösülés keretébe, mint az erőszak egyik jelensége jut jelentőséghez és mint ilyen beleolvad ennek tényálladékába. Az esetben pedig, ha az erőszakos nemi közösülés ismérveit képező tények bizonyítást nem nyernek, úgy a bíróság nem vét a tettazonosság szabálya ellen, ha az eredeti vád alapján a tettes bűnösségét — becsületsértés miatt — megállapítja. (C. 2265/ 932.). Felhatalmazás. 7. í A Bv. 7. §-ában foglalt anyagi jogszabály, a Bp. 23. §.. első bekezdése alapján egyesített ügyekben, a rágalmazással, vagy becsületsértéssel összefüggésben elkövetett testi sértésre, ki nem terjeszthető. (VI. 1284 = C. jh. 4415/932.). 8. §. A felhatalmazás a sértett ellen elkövetett rágalmazásnak bűnvádi úton való üldözésére adatván, az kiterjed mindazokra, akik a bűncselekmény elkövetésénél közreműködtek, ha azok a felhatalmazási irat szövegében név szerint nincsenek is megnevezve. (C. 1644/933.). A felhatalmazás alapján üldözhető bűncselekmény tekintetében a vád képviseletére kizárólag az ügyész jogosult, s így pótmagánvádnak nincs helye. (VII. 659 = C. 1064/933.). A Bv. 8—12. §-aiban említett felhatalmazás visszavonásának nincs helye (BHT. 868.), s így a vádlott és a sértett között a felhatalmazás visszavonására nézve létrejött megállapodás a bűnvádi eljárás lefolytatásának nem akadálya. (C. 3949/ 932.). Az egységesen fellépő csendőrjárőr, a kir. Kúria állandó gyakorlata szerint, a csendőrségnek egyik része s ennek folytán a sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a Bv. 8. §. 3. pontja értelmében csupán felhatalmazásra üldözhető. Ebből a szempontból közömbös az a körülmény, hogy a rágalmazás vagy becsületsértés a járőr hivatásának gyakorlására vonatkozik-e, mert ennek a körülménynek csupán a Bv. 9. §-a szempontjából, vagyis ha a csendőrség egyes tagjai a