Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

(59 388. I. polg. tanács. Az az elmélet, hogy földesúr és jobbágy közt elbirtoklásnak helye nincs, mint tisztán az úrbéri viszonyon alapult, e viszonynak megszűntével hatályát vesztette és ma már az elbirtoklás kérdésé­nek megbirálásánál csak annyiban nyerhet alkalmazást, a mennyi­ben az úrbéri viszony fennálltáig gyakorolt birtoklás ideje számí­tásba nem vétetik. Az ősiség eltörlésével a kir. kisebb haszonvételek nevezete alatt szerepelt javadalmak is megszűntek királyi jogot képezni, a javadalmak, illetőleg jogok is ma már a közönséges vagyon fogalma alá esvén, éppen ugy, mint más magánosok kezén levő vagyonok és jogok a közönséges (32) éves elévülési határidő alatt birtokolhatok el. Az a jogelv, hogy az arányosság tárgyául szolgáló közös javak­ban és haszonvételekben, mely utóbbiakhoz az italmérési jog is tarto­zik, elévülésnek helye nincs, csak azokra a közös javakra és haszon­vételekre alkalmazható, melyekre nézve bizonyitható, hogy a köz­birtokosok valamelyike által a közösből szakittattak el és nem egy­szersmind azokra is, melyek a közbirtokosokon kivül álló harma­dik személyek birtokába jutottak. 1892. márczius 10. 511. p. sz. G. János, R. Szilárd, G. Jordán és S. Imre felpereseknek, Maldur község alperes ellen, hatósági intézkedések, szerződések s árverési jegyző­könyv érvénytelenítése, a malduri italmérési jogért megállapított kártala­nítási összeg és 10,000 frt iránti perében — a lőcsei kir. törvényszék a következő Ítéletet hozta : Felperesek a hatósági intézkedés, —• haszonbéri szerződések és ár­verési jegyzőkönyv érvénytelenítése, és kártérítés czimén 17,000 frt és kamatainak megítélése iránti keresetükkel elutasittatnak. A Maldur községben gyakorolt italmérési jogért az 1890. évi január 7-én E. Elek szepesmegyei kir. adófelügyelő mint pénzügyminiszteri biztos által felvett jegyzőkönyvhöz csatolt s a m. kir. pénzügyminiszter által Budapesten 1890. évi február 5-én 2638. szám alatt kelt záradék szerint jóváhagyott egyezséggel megállapított s a kir. pénzügyminiszternek 33862/890. szám alatti rendelvényével a lőcsei m. kir. adóhivatalnak meg­küldött és az ezen kir. törvényszék 1890. évi letéti naplójának 132. tétele alatt bevételezett 22150 frt értékű járadékszelvény és 12 frt 98 kr ki­egyenlítési készpénzből álló kártalanítási összeghez való tulajdonjog Mal­dur községbeli volt nemesi birtok tulajdonosai közbirtokosságának meg­ítéltetik ; ezen kártalanítási tőke összeg mindaddig további birói letéti keze­lés alatt hagyatni rendeltetik, mig a Maldur községbeli volt nemesi birtok közbirtokossága által az ahhoz való tulajdonjogból való részesedési arány, vagy jogérvényes birói egyezség vagy jogérvényes birói ítélet által meg­állapíttatik. A birói letéti kezelés alatt lévő ezen kártalanítási összeg azon egyezség vagy Ítélet alapján való részesedési arány szerint fog a jogo­sultaknak kiutalványoztatni. A perbeli költségek kölcsönösen megszüntetnek. Indokok. I. Az 1879. évi január 29-én kelt C. alatti haszonbéri szerződés és az 1887. évi szeptember 22-én kelt, a malduri italmérési

Next

/
Thumbnails
Contents