Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

57 felperes juhai a képviselőtestületnek a község képviseletében tett intézke­dése alapján tiltattak el a közlegelőről, az ez által szenvedett jogsérelem orvoslására a birói segély megtagadható nem lenne. A jelen esetben azonban a községi képviselőtestület azon határozat hozatalánál, melynek alapján felperes juhainak a közlegelőn legeltetése állítólag megtiltatott, nem mint közigazgatási hatóság, hanem mint a köz­legelo miként használata felett intézkedő testület, vagyis mint a volt úr­béresek vagy zsellérek megbízottja járt, és minthogy ez intézkedési jog a községi képviselőtestület hatáskörébe törvény szerint nem tartozik, járha tott el ; ennélfogva annak a kérdésnek eldöntése, hogy a volt úrbéresek •és zsellérek nevében tett képviselőtestületi intézkedéssel okoztatott-e fel­peresnek jogsérelem ? valamint annak netaláni orvoslása a volt úrbéresek és zsellt'rek egyetemének képviseletére hivatott községi bírónak perbevo­násával, illetőleg perbenállása mellett, csakis a biróság által eszközölhető. 383. V. polg. tanács. Ha valaki játékra való beírás czéljából a lottogyüjtönek a szá­mokat megsürgönyzi, a megtenni szándékolt összeget egyidejűleg posta utalványnyal elküldi, az összeg azonban a húzásig a lotto­gyüjtönek kézbesítve, s ekkép tényleg még lefizetve nem lett, a lottogyüjtö daczára annak, hogy a megsürgönyzött számokat a lajst­romba beirja, nem a táviratot feladó megbízottjának, hanem ugy - tekintendő, mint a ki a kérdéses számokat a saját számára és ve­szélyére tette meg. 1891. deczember 2. 3713. p. sz. Sz. György felperesnek T. Sándor, T. Mihály és a m. kir. posta­kincstár alperesek ellen 4080 frt és jár. iránti perében — a szegedi kir. törvényszék a következő ítéletet hozta : Felperes keresetével elutasittatik ; sat. Indokok. Felperes keresetében azt adja elő, hogy I.-r. alperes sze­gedi lotto-gyüjtőhöz A) alatti szerint 1886. október hó 16. napján távira­tilag a bécsi húzásra megtétel végett 77, 24, 88, számokat megsürgönyzött s arra a B) a. szerint 1 frt tételt még ugyanaznap postai utalványnyal küldött: mégis, daczára, hogy i.-r. alperes ezen számokat a játéklajstromba bevezette, felperes fiának Sz. Istvánnak másnap, azaz október hó 16 án a betéti jegy (risconto) kiadását, ugy a postai utalványnyal elküldött s októ­ber 17 én érkezett 1 frt átvételét — mert akkor már a kihúzott számok nyeréséről tudomással birt — megtagadta, hanem a felperes tulajdonát képező játékjegyet fiának T. Mihálynak átadta, ki is a nyereményössze­get felvette: miért is kéri 1. és 2.-r. alpereseket a jogtalanul felvett össze­gek visszatérítésére egyemtemleg és a m. kir. postakincstárt az utalványok késedelmes kézbesítése miatt mint felelőst elmarasztalni.

Next

/
Thumbnails
Contents