Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)
12 adásvételi jogügylet érvényesítését alperesektől ne követelhesse, nem áll különösen ennek útjában az időközben foganatosított árverés, mivel ezen tényállás által egymagában az adásvételi jogügylet hatályát nem vesztette, sőt alperesek 1889. évi okt. 24-én tartott tárgyaláskor kijelentették, hogy készek a házat felperesnek átadni, ha kétrendbeli megítélt követelésük a tulajdonjoggal egyidejűleg első helyre bekebeleztetik. Ily körülmények közt, midőn az adásvételi szerződés betölthető, az annak nem teljesítésére, illetve hatályon kivül helyezett voltára c lapított kártérítés iránti kereset helyt nem foghat, miért is felperest keresetével elutasítani kellett. A perköltség azért szüntettetett meg kölcsönösen, mert felperes a per adatai szerint rosszhiszemű perlekedőnek nem tekinthető. 369. III. polg. tanács. Az eladó felelős lévén azért, hogy az eladott ingatlan tulajdona a vevő által tehermentesen megszerezhető legyen, az eladó a megfelelő vételár lefizetését addig az ideig nem követelheti, a mig az ingatlant terhelő zálogjog nem töröltetik s illetve a vevő abba a helyzetbe nem hozatik, hogy a megvett ingatlan tulajdona nevére tehermentesen bejegyezhető legyen. 1891. június 10. 625. p. sz. R. Jánosné felperesnek, R. János alperes ellen eredeti kötvények kiadása vagy 750 frt tőke s jár. iránti perében —• a pécsi kir. törvényszék a következő ítéletet hozta : A kir. törvényszék ezennel kimondja, hogy alperes a keresethez A. a. csatolt adásvevési szerződésnek B. a. csatolt nyilatkozattal egyidejüleges átvétele mellett a nádasdi 210. sz. tjkvben C. 13. és a nádasdi 745. sz. tjkvben C. 1. alatt Sch. János javára jelzálogilag biztosított 50ofttésSch. Annát cselekvőleg illetett 250 frtos, mint általa beváltott kötvényeket felperesnőnek természetben kiadni, vagy ezek ellenértékét, vagyis 750 frtot köteles megfizetni sat. Indokok : Alperes elleniratában beismerte, hogy felperesnőtől ő neje nevében és részére tehermentesen megvette a 4,029. hsz. a. fekvőséget, hogy erre 100 forintot ki is fizetett és a hátralékos összeget vagy felperesnőt terhelő kötvények beváltása avagy készpénzbeni kifizetéssel akkor köteles kiegyenlíteni, ha felperes a fekvőségen levő terheket törölteti, másrészt a tulajdonjogot telekkönyvileg bevezetteti. Ezen beismerésből következik, hogy az adásvételi ügyletet alperes kötötte meg és a fizetési kötelezettséget saját személyére elfogadta, hogy az adásvétel tárgyát, a kérdéses szőlőt átvette és ekként az ügylet teljesítésére vonatkozó feltételeknek ép ugy eleget tenni tartozik, mint felperesnő : miután pedig a fizetés két módja közti választás ő reá bízatott, ezen előfeltétel teljesítésére mindenekelőtt ő van hivatva.