Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)

74 peressel szemben a perköltség kölcsönös megszüntetését indolkonák, fel nem merültek. A k i r. C u r i a a következő ítéletet hozta : A másodbiróság ítélete az abban felhozott és az elsőbiróság ítéletéből átvett indokoknál fogva még azért is helybenhagyatik ; mer alperes részvénytársaság alapszabályai 33. §-ának rendelkezése szerint mindennemű szállítási szerződések felett határozni az igazgatóság lévén jogosítva, ebből következik, hogy G. L. vezérigazgató egymaga az A) alatti szállítási szerződésnek a társaságot is kötelező megkötésére joggal nem bírt; ez oknál fogva mi alappal sem bir felperesnek az alperes tár­saságnál állítólag divott azon gyakorlatból merített érvelése, mely szerint a zsákszükséglet beszerzéséről mindenkor a nevezett vezérigazgató gondos­kodott és hogy az erről tudomással bírt igazgatóság a vezérigazgatónak ilynemű ténykedését nem kifogásolta ; mert ha az ily gyakorlat tényleg fennállott volna is, az szemben az alapszabályok idézett rendelkezésével, visszaélésnél egyébnek nem tekinthető, melyből a részvénytársaságra kötelezettség nem származhatik ; mert felperesnek a törvényszabta módon közzétett alapszabályokból tudomással kelletvén birnia arról, hogy a vezérigazgató a részvénytársaság nevében az A) alatti szállítási szerződés megkötésére jogosítva nincsen, hogy tehát eme szerződés a részvénytársaságra nézve kötelező erővel birjon, tartozott volna erre a társaság képviseletére hivatott igazgatóságnak előleges vagy utólagos, de mindenesetre nyílt és határozott beleegyezését kieszközölni ; már pedig felperes a perben elő nem adta, kik voltak azon igazgatósági tagok, a kik az A) alattit jóváhagyták, ily határozott előadás nélkül pedig a választan a volt igazgatóság egyik tagjának és az egyik volt czégvezetőnek kínált főeskü határozatlanságánál fogva nem alkalmazható, mert a kínált eskü szövegéből sem tűnik ki a jelen esetben egyedül döntő az a körülmény, hogy névszerint kik voltak az igazgatóság ama tagjai, kik a vezérigazgatót az A) alatti megkötésével kifejezetten megbízták ; lényegesnek tekintendő pedig ez a körümény azért, mert e nélkül a részvénytársaság az igazgatósági tagok ellen a kt. 189. §-ában gyökerező jogának esetleges érvényesithetésétől megfosztatnék ; mert az imént ellőadottakból kifolyólag a felszámolóknak kínált két rendbeli főeskü sem tekinthető döntő körülményekre vonatkozónak, mert ha valónak vétetnék is az, hogy az A) alattinak megfelelő, felperes által kiállított ellenkötiegy a társaság iratai között feltalálható, a mint pedig a felszámolók, minthogy az ily kötjegy elkönyvelés tárgyát nem képezi, kutatni csakugyan nem kötelesek, tehát azt az esetet is feltéve, hogy az ellen­kötjegy a társaság iratai között tényleg megvan, ebből még nem követ­keznék, hogy az a társaságra kötelező erővel bir, mivel nincs kimutatva,

Next

/
Thumbnails
Contents