Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)

71 Indokok. Felperes Mohácson 1883. évi július hó 29-én kiállított közjegyzői okirattal igazolta, miszerint Sz. János s neje V. Gertrúd szellői lakosok kötelezték magukat egy dunyhát, egy nyoszolyát, három vánkost) egy szalmazsákot, egy finom és egy goromba lepedőt, egy ágyteritőt és egy magas almáriomot természetben kiszolgáltatni és 20 forint készpénzt megfizetni. Miután ki mint kötelezte magát, ugy és akként tartozik eleget tenni, annálfogva alperesek a közjegyzői okmány alapján, egy dunyha,, egy nyoszolya, három vánkos, egy szalmazsák, egy fhiom és egy goromba lepedő, egy ágyterítő és egy magas almáriom természetbeni kiszolgáltatá­sára, ugy nemkülönben 20 frt készpénz megfizetésére kötelezendők voltak. Miután a teljesített s a felek által kérelmezett birói becsüvel a keresetbe vett ingóságok egyenértéke, ámbár a keresetben előadott egyenértéknél magasabbra becsültetett, tekintve azonban, hogy a bíróság a felek kérel­mén tul nem terjeszkedhetik, annálfogva az ingóságok természetbeni ki nem szolgáltatása esetében alperesek a keresetben előadott és a birói. becsüvel igazolt egyenérték megfizetésére kötelezendők voltak. A mi alperesek azon kifogását illeti, hogy a kereseti ingóságok ki­szolgáltatása és a 20 frt készpénz megfizetése Sz. Ádám által köttetett ki felperes részére, és igy a kereseti ingóságokat, ugy nemkülönben a 20 frt készpénzt csak Sz. Ádám lenne jogosítva követelni, birói figye­lembe vehető nem volt, mert jogügylet létrejötte alkalmával jogok egy harmadik személy javára is kiköthetők, és ez esetben, a kinek a részére követelés kiköttetett, jogosítva van azt per utján követelni a nélkül, hogy a jogügylethez hozzájárult volna. A budapesti kir. ítélőtábla a következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest: keresetével kereshetőségi jog hiányából elutasítja, sat. Indokok. A szerződés teljesítését csak a szerződő lelek követelhetik ;, minthogy azonban a kereset alapját képező A. alatti szerződés alperesek, továbbá Sz. Ádám és annak neje E. Katalin között jött létre, az A. alatti szerződés alapján tehát felperes csak akkor bírhatna kereshetőségi joggal, ha a szerződéshez felek közös megegyezésével utóbb hozzájárult volna ;. ezt azonban felpeies önmaga sem állította; ezeknélfogva az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni s felperest kereshetőségi jog hiányából elutasítani kellett. A kir. C u r i a a következő Ítéletet hozta : A másodbiróság fentebbi számú és keletű Ítéletének megváltoztatása és felperes kereseti jogának megállapítása mellett ezen pernek érdemleges megbirálására utasittatik. Felperes képviselőjének felebbezési munkadija saját fele ellenében 3 frtban állapittatik meg. Indokok. A másodbiróságnak ítélete megváltoztatandó és felperes­nek alperesek elleni kereseti joga megállapítandó volt:

Next

/
Thumbnails
Contents